23-27

Nagyon klassz karácsonyunk volt (és reméljük, hogy az ünnepekből hátra lévő pár nap is ilyen jó lesz). Ez a szenteste valahol múlt év decemberében kezdődött, amikor már tudtuk, hogy jön Luca. Egy éve megbeszéltük a szülőkkel, hogy a korábbi szép karácsonyok ellenére, mi, amint megszületett a gyerek önálló családként hármasban fogjuk ünnepelni a First Noel-t. És ezt mindenki a lehető legnagyobb tiszteletben tartotta.
Történt tehát, hogy a korábbi évekkel ellentétben, amikor 23-án karácsonyoztunk Stellel itthon, hogy aztán másnap a nagycsaláddal legyünk, karácsony estét édeshármasban ültük meg. Minden olyan természetes volt, mintha Bogyóka évek óta velünk ünnepelne. Nem történt sok változás a korábbi évekhez képest: annak érdekében, hogy a 24-i programot végig tudjuk csinálni ugyanúgy állt már a feldíszített fa 23-án este, mint a korábbi években, ugyanúgy Budafokon ebédeltünk a nagyszülőknél, mint a korábbi években, ugyanúgy vittük tovább az elmúlt évek hagyományait, mint a korábbi években, és ugyanúgy elsősorban magunk készített ajándékot adtunk egymásnak , mint a korábbi években.

És, hogy úgy családilag, mint lelkileg klappolt minden, azt bizonyítja, hogy a sikítozó művésznőt (értsd Lucát) is megérintette valami aznap. Biztos, mivel az esték vele nagyjából 6-tól a lefekvésig, este 8-fél9-ig általában nem a legkönnyebbek, mivel Bogyó ekkorra már igen nyűgös és fáradt, és erejéből csak nyüszögésre és sikoltozásra futja már. Ám 24-én mintha kicserélték volna: fél7-7 között ünnepeltünk, végig nagyon vidáman ugrált valamelyikünk kezében, izgatottan rúg-kapált az ajándékbontáskor (persze a csomagolópapírok és minden zörgő cucc érdekelte a legjeobban) és mosolyogva ülte végig velünk az ünnepi vacsorát. Nem is emlékszünk Stellel, mikor volr ilyen nyugis esténk vele utoljára. Persze nem csoda, hogy jól érezte magát, mert a nagyszülők és a rokonok elhalmozták játékokkal (amiknek a csomagolása általában sokkal izgalmasabb számára, mint maga a játék), ruhákkal és előkékkel, amikre pár napon belül majd visszatérünk.

Szóval jól sikerült az első közös karácsony, ahogy a következő napok családi összejövetelei is (25-én Ruskó család jött hozzánk ebédre, 26-án mi mentünk a Müller családhoz ebédre, majd 27-én Merczéknél volt késői ebéd, vagy korai vacsora). Ma és holnap azonban a klasszikus két ünnep közötti pizsama-napok vannak, melyeken ugyan már kevesebbet vagyunk hálóruhában, mint korábban, és Bud Spencer - Terence Hill filmeket sem tudunk olyan intenzíven nézni, de mégis csak pizsama-napok.

Unokatesók egy rakáson

Meglátogatott minket a Mikulás a elmúlt hétvégén. Korábbi években papika öltötte magára ezt a szerepet, és látogatta meg a családtagokat, illetve a barátokat (főleg, ahol rendesen kitisztították a gyerekek a cipőiket). Idén azonban a betegség, a szülői teendők elszólítottak, és a műpocak az ágyneműtartóban maradt, ahogy a ruha is a szekrény tetején várta a molyokat. Viszont úgy látszik a dagi öregúr attitűd családi vonás, mivel idán Ármin volt a mi Mikulásunk. A hasa nem volt, 4 évesen még a szakálla sem pelyhedzett, sőt a piros pozsgák is elmaradtak, de az ajándék és a jókedv nem.