Tavalyi évünket bemutató minisorozatunk befejező részéhez érkeztünk. Íme:
2009. január 26.
2009. január 21.
2008-as film: Második rész - Lucával az élet
Három részes minisorozatunk második epizódjában Luca megismerkedik a világgal, a rokonaival, barátainkkal. Íme:
Hamarosan jön a befejező rész!
Hamarosan jön a befejező rész!
Folytatva az előző post-ot
Ha már az előző bejegyzésben arról írtunk, hogy keresi önmagát, akkor íme egy ezt a témát továbbvivő fotó, ami Zoliéknál/Dóriéknál készült vasárnap. Mindketten zenészek, úgyhogy véleményük mértékadó számunkra: Bogyóka kifejezetten tehetségesen nyúlt a hangszerhez. Én ugyan zongorapárti vagyok, de ha neki Nagylaj nagybőgője tetszik, ám legyen.
2009. január 15.
Bogyóka keresi önmagát
A fene se gondolta volna, hogy ilyen hamar eljön az idő, amikor a lányunk elkezdi keresni önmagát. Charlie Sheen-nél ez csak 22 évesen következett be, amikor a Tőzsdecápákban feltette a minden második amerikai filmben szereplő mondatot: "Ki vagyok én?" Bogyóka is keresi önmagát.
"Emo legyek, vagy Napóleon?":
"Johnny Rottennek öltözök farsangon":
"Milyen jó volt Amanda Lear-nek a 80-as évek közepén!":
"Nagymamához mentem az erdőben. Eltévedtem. De sebaj!":
"Emo legyek, vagy Napóleon?":
"Johnny Rottennek öltözök farsangon":
2009. január 14.
2008-as film: Első rész - Az első 6 hónap
Útnak indítjuk három részes minisorozatunkat, melyben zanzásítva bemutatjuk a 2008-as évet, Íme az első rész:
2009. január 6.
Alma vs barack
Ugyan még nem neveltünk fel egy fészekaljnyi gyereket, sőt még az elsővel is csak az út elején járunk, de mindenesetre azt ki merem jelenteni, hogy egy gyerek etetése komoly kihívásokat tartogat a szülő számára. Egyelőre nem az anyagi oldala okozza a nehézséget, hanem egész másfajta problémákkal találjuk magunkat szembe.
A szülés utáni első napokban csak előtej van, aztán keményen küzdenie kell mind babának, mind mamának, hogy jöjjön a kaja. Aztán valamelyik iskola mellett le kell tennünk a voksot (ami egyáltalán nem könnyű feladat az első gyereknél, tök rutintalan szülők esetében), hogy akkor most 3 óránként, vagy igény szerint; nincs éjszakai szopi, van éjszakai szopi; állj át a 4 órás ritmusra, vagy egyáltalán mit jelent az igény szerint stb. Mindez aztán azzal jár, hogy mamikának a kimenő ideje kb. 2 óra, mivel ő szerzi a táplálékot, ő a gyerekfenntartó. Mi végül a saját elképzeléseink szerinti etetést választottuk, ami gyakorlatilag az igény szerintinek egy mutációja. Ez azt takarja, hogy van éjszakai szopi, ha Bogyóka azt kéri (ez persze nem olyan, mint mikor éjjel én kisétálok a hütőhöz egy túrirudiért), gyakorlatilag 1-4 óránként eszik, attól függően, hogy mikor jelzi, hogy éhes, azonban ha szükséges (pl. utazás, családi program stb. miatt), akkor rugalmasan bánunk egy-egy etetés megejtésével. Ez utóbbi sok sakkozást, odafigyelést blablabla igényel.
Mindezek után talán nem egyértelmű, hogy miért vártuk annyira, hogy Luca féléves legyen, és elkezdhessük a hozzátáplálást. Nem azért, mert reméltük, hogy ez még bonyolít egy kicsit a dolgon, plusz nagyobb koszt hagy maga után, azaz mindenkinek rosszabb lesz, hanem azért, mert...Nem is tudom, miért. Talán kíváncsiak voltunk az arcára az első falat után.
Komoly szakirodalma van ma már a hozzátáplálásnak, de a mi családunkban rendhagyó módon kezdtük: Simi unokatesó, lévén borszerető családba született először egy 1997-es 6 puttonyos Szepsy aszúval próbálta kiegészíteni az anyatejes ebédet (mozgóképes bizonyíték lent), míg Bogyó kevésbé volt gourmand, ő egy Varta elem kartonborításából evett meg egy darabot. Ez a darab - mivel a cellulóz számunkra nem emészthető - egy az egyben jött ki másnap, még a felirat is olvasható volt a papíron a mustárszínű foltok alatt.
De aztán! December 28-án kipróbáltunk valami igazán Bogyesznek való ételt: reszelt alma. Nem is akármilyen, Gála. Az egyik legédesebb fajta. Növénynemesítő családban nemcsak a paprika, hanem más növények esetében is fontos a fajta. Kipróbáltuk, és aztán ennyiben is maradtunk. Gyakorlatilag egy nanoméretű darabka sem maradt a szájában, még mutatóban se. Nem is kísérelte meg elhitetni velünk, hogy ez neki ízlik. A dolog pozitív oldala, hogy a karácsonyra kapott tucatnyi előke egyike jó szolgálatot tett, és felfogta a Newtonnak engedelmeskedő almapürét. De nem adtuk fel. Vártunk néhány napot ahogy kell, és újra próbálkoztunk. Ha a mama gyümölcse nem jött be, akkor tegyünk egy kísérletet a papa egyik kedvencével: őszibarack. Még amikor szenzonja volt vagy 7-8 kilót leturmixoltam, amit Orsi barátnőnk tanácsára jégkockatartókban fagyasztottunk le, hogy egyszerre minél kisebb mennyiséget kelljen csak felolvasztani. A kocka kiolvadt, az illata isteni volt, a színe pirosló narancssárga, és Luca...Luca befalta. Majd másnap is, majd azt követő nap is és azóta is minden nap megeszi a maga is kockányi barackját. Hogy ez is hozzájárult-e ahhoz, hogy a Ducika átlépte vasárnap a 7 kilós súlyt, és már nemcsak a combján, hanem a hónaljánál és a pocakjánál is hurkagyárat nyitott nem tudom, de mindenesetre nem félünk attól, hogy egy erősebb fuvallat elviszi mellőlünk.
Barackos videó nemsokára jön!
A szülés utáni első napokban csak előtej van, aztán keményen küzdenie kell mind babának, mind mamának, hogy jöjjön a kaja. Aztán valamelyik iskola mellett le kell tennünk a voksot (ami egyáltalán nem könnyű feladat az első gyereknél, tök rutintalan szülők esetében), hogy akkor most 3 óránként, vagy igény szerint; nincs éjszakai szopi, van éjszakai szopi; állj át a 4 órás ritmusra, vagy egyáltalán mit jelent az igény szerint stb. Mindez aztán azzal jár, hogy mamikának a kimenő ideje kb. 2 óra, mivel ő szerzi a táplálékot, ő a gyerekfenntartó. Mi végül a saját elképzeléseink szerinti etetést választottuk, ami gyakorlatilag az igény szerintinek egy mutációja. Ez azt takarja, hogy van éjszakai szopi, ha Bogyóka azt kéri (ez persze nem olyan, mint mikor éjjel én kisétálok a hütőhöz egy túrirudiért), gyakorlatilag 1-4 óránként eszik, attól függően, hogy mikor jelzi, hogy éhes, azonban ha szükséges (pl. utazás, családi program stb. miatt), akkor rugalmasan bánunk egy-egy etetés megejtésével. Ez utóbbi sok sakkozást, odafigyelést blablabla igényel.
Mindezek után talán nem egyértelmű, hogy miért vártuk annyira, hogy Luca féléves legyen, és elkezdhessük a hozzátáplálást. Nem azért, mert reméltük, hogy ez még bonyolít egy kicsit a dolgon, plusz nagyobb koszt hagy maga után, azaz mindenkinek rosszabb lesz, hanem azért, mert...Nem is tudom, miért. Talán kíváncsiak voltunk az arcára az első falat után.
Komoly szakirodalma van ma már a hozzátáplálásnak, de a mi családunkban rendhagyó módon kezdtük: Simi unokatesó, lévén borszerető családba született először egy 1997-es 6 puttonyos Szepsy aszúval próbálta kiegészíteni az anyatejes ebédet (mozgóképes bizonyíték lent), míg Bogyó kevésbé volt gourmand, ő egy Varta elem kartonborításából evett meg egy darabot. Ez a darab - mivel a cellulóz számunkra nem emészthető - egy az egyben jött ki másnap, még a felirat is olvasható volt a papíron a mustárszínű foltok alatt.
De aztán! December 28-án kipróbáltunk valami igazán Bogyesznek való ételt: reszelt alma. Nem is akármilyen, Gála. Az egyik legédesebb fajta. Növénynemesítő családban nemcsak a paprika, hanem más növények esetében is fontos a fajta. Kipróbáltuk, és aztán ennyiben is maradtunk. Gyakorlatilag egy nanoméretű darabka sem maradt a szájában, még mutatóban se. Nem is kísérelte meg elhitetni velünk, hogy ez neki ízlik. A dolog pozitív oldala, hogy a karácsonyra kapott tucatnyi előke egyike jó szolgálatot tett, és felfogta a Newtonnak engedelmeskedő almapürét. De nem adtuk fel. Vártunk néhány napot ahogy kell, és újra próbálkoztunk. Ha a mama gyümölcse nem jött be, akkor tegyünk egy kísérletet a papa egyik kedvencével: őszibarack. Még amikor szenzonja volt vagy 7-8 kilót leturmixoltam, amit Orsi barátnőnk tanácsára jégkockatartókban fagyasztottunk le, hogy egyszerre minél kisebb mennyiséget kelljen csak felolvasztani. A kocka kiolvadt, az illata isteni volt, a színe pirosló narancssárga, és Luca...Luca befalta. Majd másnap is, majd azt követő nap is és azóta is minden nap megeszi a maga is kockányi barackját. Hogy ez is hozzájárult-e ahhoz, hogy a Ducika átlépte vasárnap a 7 kilós súlyt, és már nemcsak a combján, hanem a hónaljánál és a pocakjánál is hurkagyárat nyitott nem tudom, de mindenesetre nem félünk attól, hogy egy erősebb fuvallat elviszi mellőlünk.
Barackos videó nemsokára jön!
2009. január 4.
Keresztelő
Sokszor nehéz elkezdeni egy bejegyzést, mert szeretném, ha kicsit figyelemfelkeltő lenne, ha nem lenne patetikus, és ha lehetne folytatni. De a mai bejegyzést minden eddiginél nehezebb elkezdeni. Nehéz, mert számomra furcsa vallási vonatkozásról írni ebben a blogban (az inkább megmarad a személyes találkozókra, ha éppen úgy alakul). De mégis csak ezzel kéne kezdeni, mert ez a keresztelő lényege. És ez dilemma. Mivel azonban Stell valamelyik este kifejtette nekem a kádban, hogy én vagyok a családban az érzelemvezérelt fél, ő pedig a racionálisabb, és én ezzel csak részben értettem egyet, szorítkozzunk a puszta tényekre a mai nappal kapcsolatban:
Kicsi Bogyókánkat ma Gábor atya megkeresztelte, védőszentje Szent Lúcia, akihez elsősorban a vakok és a szembetegségekben szenvedők fordulnak.
Olyan emberek tartották Lucát keresztvíz alá (Lichti, mint keresztmama és Robi, mint keresztpapa), akik képesek lesznek más világlátást, szemléletmódot mutatni neki, hogy ne csak a szülei elképzelését hallja a világ dolgaival kapcsolatban unos-untalan, és hogy megtapasztalhassa, mindig van alternatíva.
Bogyesz a helyzetet meghazudtolva tündéri módon viselkedett. Stellel tartottunk attól, hogy fog reagálni a helyzetre, mivel bennünk az élt, hogy minden gyerek sír a keresztelőn, ha máskor nem, a keresztvízzel történő leöntéskor. Végül is magunk mögött hagytuk az aggódást, hisz tudtuk, hogy csak a szűk család és baráti kör lesz a templomban, így Luca sírása nem fogja felkelteni a rózsafűzérbe bealudt idős nénit és nem fogja elnyomni a kántor hamis orgonajátékát. Legfeljebb kevesebbet hallunk a liturgiából. De Ducika szinte végig érdeklődve figyelte az eseményeket, keresztanyja karjaiban végigbámészkodta a konkrét megkeresztelést, és kifele menet mindenkire mosolygott.
Nagyon jól sikerült a kis fogadás utána. Pont annyira volt előkészítve, pont annyit foglalkoztunk vele, hogy mindenki jól érezze magát és senkinek ne legyen hiányérzete, de mégse vesszen el a sültcsirkék közt a lényeg.
Egyszóval boldog nap volt.
Kicsi Bogyókánkat ma Gábor atya megkeresztelte, védőszentje Szent Lúcia, akihez elsősorban a vakok és a szembetegségekben szenvedők fordulnak.
Olyan emberek tartották Lucát keresztvíz alá (Lichti, mint keresztmama és Robi, mint keresztpapa), akik képesek lesznek más világlátást, szemléletmódot mutatni neki, hogy ne csak a szülei elképzelését hallja a világ dolgaival kapcsolatban unos-untalan, és hogy megtapasztalhassa, mindig van alternatíva.
Bogyesz a helyzetet meghazudtolva tündéri módon viselkedett. Stellel tartottunk attól, hogy fog reagálni a helyzetre, mivel bennünk az élt, hogy minden gyerek sír a keresztelőn, ha máskor nem, a keresztvízzel történő leöntéskor. Végül is magunk mögött hagytuk az aggódást, hisz tudtuk, hogy csak a szűk család és baráti kör lesz a templomban, így Luca sírása nem fogja felkelteni a rózsafűzérbe bealudt idős nénit és nem fogja elnyomni a kántor hamis orgonajátékát. Legfeljebb kevesebbet hallunk a liturgiából. De Ducika szinte végig érdeklődve figyelte az eseményeket, keresztanyja karjaiban végigbámészkodta a konkrét megkeresztelést, és kifele menet mindenkire mosolygott.
Nagyon jól sikerült a kis fogadás utána. Pont annyira volt előkészítve, pont annyit foglalkoztunk vele, hogy mindenki jól érezze magát és senkinek ne legyen hiányérzete, de mégse vesszen el a sültcsirkék közt a lényeg.
Egyszóval boldog nap volt.
2009. január 1.
Ugrottunk az időben
Hát ránk nemcsak az új év köszöntött, hanem mi ma Bogyóka féléves születésnapját is ünnepeljük. És ez elképesztő, mert kb. tegnap este mentünk be a szülőszobába. Tudom, hogy ez most úgy hangzik, mint mikor a nagymama elmereng, hogy "hogy szalad az idő", de akkor is...Tényleg tegnap született Luca. Ebbe a hat hónap annyi élmény, felismerés, öröm, fáradtság és izgalom sűrűsödött össze, hogy feldolgozni is alig lehet, nemhogy elmesélni. Csak próbálkozunk itt a blogon is, meg amikor találkoztunk veletek, de a jó ég tudja, mennyit tudunk átadni ebből.
Minden napra tartogat számunkra Bogyesz valami változást, valami fejlődést. Persze ez majd lassulni fog, de most még látványos. Gyöngyös Kriszta barátnőnk lelkendezett Gergőjével kapcsolatban pont ennek még korábban (és most is), de akkor csak vele tudtunk örülni, és valójában lövésünk sem volt, hogy milyen látni, hogy szökik értelem, ügyesség, érzelem egy-egy kisbabába. Ma például az elmúlt félévben először látszott, hogy Bogyóka általunk is használt gesztusokkal kér tőlünk valamit. Miután beültettük Lucát a hordozóba, hogy mellettünk legyen ebéd közben, két kezét Stell felé kinyújtva, tágra nyitott kérő szemekkel félreérthetetlnül jelezte, hogy "mamika, még ebéd előtt engem etess meg légyszi!". Olyan egyértelmű volt a mozdulat és a tekintet, hogy hagytuk kihűlni a borsólevest.
Szóval Luca gyorsabban fejlődik, mint ahogy a 4-es metró épül, bár a költségek az ő esetében is szemtelenül emelkednek. Lassan igazi cipőt kell neki venni (a tutyi nem lesz elég), mert megkezdte a kukacolást, egyelőre csak hátra, bár már most gyorsabban, mint a fúrópajzs. A technika egyszerű: feneket fel, lábakat behúzni, és bicepszből tolni.
Minden napra tartogat számunkra Bogyesz valami változást, valami fejlődést. Persze ez majd lassulni fog, de most még látványos. Gyöngyös Kriszta barátnőnk lelkendezett Gergőjével kapcsolatban pont ennek még korábban (és most is), de akkor csak vele tudtunk örülni, és valójában lövésünk sem volt, hogy milyen látni, hogy szökik értelem, ügyesség, érzelem egy-egy kisbabába. Ma például az elmúlt félévben először látszott, hogy Bogyóka általunk is használt gesztusokkal kér tőlünk valamit. Miután beültettük Lucát a hordozóba, hogy mellettünk legyen ebéd közben, két kezét Stell felé kinyújtva, tágra nyitott kérő szemekkel félreérthetetlnül jelezte, hogy "mamika, még ebéd előtt engem etess meg légyszi!". Olyan egyértelmű volt a mozdulat és a tekintet, hogy hagytuk kihűlni a borsólevest.
Szóval Luca gyorsabban fejlődik, mint ahogy a 4-es metró épül, bár a költségek az ő esetében is szemtelenül emelkednek. Lassan igazi cipőt kell neki venni (a tutyi nem lesz elég), mert megkezdte a kukacolást, egyelőre csak hátra, bár már most gyorsabban, mint a fúrópajzs. A technika egyszerű: feneket fel, lábakat behúzni, és bicepszből tolni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)