Végre megint Bécsben

Még mielőtt újra lezárták volna az EB miatt a schengeni határt, gyorsan átsurrantunk a sógorokhoz. Így most már Luca is járt külföldön. Először - talán nem véletlenül - Bécsbe jutott el, mivel ez a szülei egyik legkedvesebb városa.
Összességében (egy-egy kivételesen rossz tapasztalattól eltekintve) szeretem Budapestet, de azt hiszem, hogy Bécsben is tudnánk élni. Főleg, ha kultúráról és ezen belül is zenéről van szó. Mert, ha Jamie Cullum vagy Madeleine Peyroux koncertre akartunk menni az elmúlt években, akkor bizony "kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, 2-esbe be", és irány Hegyeshalom. Most éppen egy Tutenhamon kiállításon tolongutnk, immár hármasban. Nagyon jól éreztük magunkat, és a mennyiség is nagyon emészthető volt. Persze az osztrákok sem találták fel a melegvizet: óránként több ezer embert engednek be kiállítóterembe, így a vitrinekhez a hangoskodó szláv testvérek és a magukat túlzottan otthon érző labancok miatt nehezebb odaférni, mint 40 percen alatt pizzához jutni az Il Treno-nál. Főleg nagy pocakkal. És ezt követően képesek voltunk egy echte Sacher tortáért is sorban állni a Philharmonikerstrasse-n. De megérte hódolnunk édesség-imádatunknak.

Ez nem a hiúság vására!

Biztos sokan emlékeztek Demi Moore egykoron (1991-ben) nagy port kavart címlapfotójára a Vanity Fair-ben. No hát nem ez ihletett meg minket, hanem az csodálatosan kerekedő, mézédes görögdinnye, amit Stell úgy deréktájon visel. Bár Demi nem is hasonlítható Eszterhez, én néha szívesen lennék Bruce Willis.
Sanka barátom néhány dolgot hiányolt a post-okból, úgyhogy az ő kedvéért: Eszter ma nutellás kiflit reggelizett.

Ja, és ne felejtsétek, már csak két nap, és zárulnak az urnák!

Monnyon le, vagy csináljon amit akar!

Sziasztok! Luca születéséig minden héten lesz egy rövid kis közvéleménykutatás nálunk a Csokoládén. A navigációs panel bal oldalán találod az adott hét kérdését, illetve a válaszlehetőségeket. Ha van kedved és időd, kattints, nyilváníts véleményt, és segítsd a munkánkat (ha-ha-ha)! Ha népszerű lesz egynémely kérdés, akkor lehet, hogy jövőre népszavazást is csinálunk belőle.

Hegymagas. Egy időre utoljára.

Ismét lent voltunk Hegymagason, ami számunkra megunhatatlannak tűnik. Az alkalmat most Stell névnapja adta, mivel keresztanyjáék, Marikáék meghívtak minket magukhoz, a Balaton déli partjára, és ha már így alakult a "szőlőben" töltöttünk két éjszakát. Szóval a szombat barátokkal, kerti sütögetéssel és fergeteges sequence partikkal telt el. Hazafelé Zaláról aztán olyat láttunk, amit én még sosem: apró méretű és sűrűségű pipacsmezőbe botlottunk, olyanba, amilyet talán Monet képeken lehetne látni, feltéve, hogy a mester festett volna ilyet (ld. a lenti videón, aminek a végére próbáltam némi kis impresszionista hatást előcsalni, bár ezt a rosszfelbontásból adódó pixelháború valószínűleg egyedül is elintézte volna). Én elsőre látásra, távolról meg voltam győződve, hogy valami hatalmas gazdasági épület piros tetéjét látom a fák között. Ahogy Sanka barátom szokta volt mondani: "Nem kicsit tévedtem, Mátém. Én magam voltam a szánalom.eutanázia.com!". Az igazsághoz persze hozzá tartozik, hogy minket ugyan lenyűgözött, de azt a gazdát, akinek a búzájában elszaporodott a pipacs, ezzel valószínűleg tönkre téve a termést, nem biztos.

Aztán vasárnap Sümeg. Kirándulás a magunk szerény, zsírszegény módján. Majd délután az elmaradhatatlan backgammon partik. Jó móka volt, és valószínűleg egy ideig az utolsó hegymagasi móka...bár fene tudja.
És talán a legfontosabb: úgy mentünk le Balatonra pénteken, hogy reggel Kocsis doktornőt is meglátogattuk. Annak ellenére, hogy a szokásosnál többet kellett várnunk egy elmaradt szerdai időpont és egy váratlan ÁNTSZ vizsgálat miatt, és mindez a doktornőre is plusz terheket rótt, ismét örömmel távoztunk: minden a legnagyobb rendben, Luca kirobbanó formában (reméljük ez a dinamizmus fogja jellemezni akkor is, mikor ezzel mamáján könnyíthet majd) és a 33. hétben van. A következő alkalomtól pedig már heti rendszerességgel fogunk nőgyógyászunkhoz járni, mivel elkezdődik az utolsó hónap. Arról, hogy milyen érzéseket kelt ez bennem, bennünk, majd akkor írok, ha meg tudom, tudjuk fogalmazni azokat. Egyelőre nem.

Miután Samut már toltuk benne...

Megoldódott egy újabb probléma: Kriszta, Balázs és persze Samu nekünk adták babakocsijukat, legalább is arra az időre, míg meg nem érkezik majd Samci kistesója. A gépsárkány azon túl, hogy igen menő további számos pozítivummal rendelkezik:

1. 65 cm-nél keskenyebb, így befér a világ legszűkebb ajtójával rendelkező liftünkbe, azaz a harmadik emelet nem génkezelt ember számára is megközelíthetővé válik vele.


2. Sehr praktisch, ahogy drága muttikánk mondaná, mivel egy mozdulattal összecsukható és kinyitható. Azért az őszinteség kedvéért hozzá kell tennünk, hogy még gyakorolni kell azt az egy mozdulatot, mert a tegnap esti, Krisztáéknál tartott bemutatón csak Balázsnak sikerült azt a mozzanatsort produkálnia, amivel esernyő méretűvé válik a cucc. A dolog szépséghibája, hogy Bazsi bokaszalagját tegnapelőtt műtötték, így bénázásunk arra kényszerítette, hogy 3,5 kg-os gipszével odadöcögjön, majd fél kézzel és fél lábbal megalázzon minket.


3. Ízig-vérig ismerjük a járgányt, mivel annak idején mi is toltuk ebben a kocsiban Samut. Így hát tudjuk, hogy a fék pont megfelelően fog, a négyes kicsit nehezen kapcsolható, a napellenző tökéletesen takar, ha szükség van rá, és kiváló futóművel bír a kicsike.

Utánanéztünk: kapható hozzá mózeskosár kiegészítő, amit valószínűleg beszerzünk, és ezzel együtt remélhetőleg mielőbb vissza kell majd adnunk Cincikéének.

Az alábbi képen valamit nagyon nem értünk a szigligeti várban egy 2006-os kiránduláson. Samu ekkora már rég maga mögött hagyta a babakocsit. További képek találhatók még itt: http://picasaweb.google.com/mueller.mate/Egy2006OsKirNdulSAKovCsCsalDdal

Köszönjük!

Amikor elkezdtük ezt a blogot írni, elsődleges célunk volt, hogy azok a barátok, ismerősök, akikkel sajnos nem tudunk olyan sűrűn találkozni, ahogy szeretnénk, kaphassanak naprakész információkat bővülő családunkról. Nem tagadom, emellett azért ott volt az is, hogy büszkék vagyunk hamarosan megérkező Lucánkra, és általa egy kis figyelmet "erőszakolunk" ki az egész család felé (de ezt remélem nem értitek félre!). Mindezek ellenére piszok jó érzés megtapasztalni, hogy tényleg olvassák néhányan ezeket a bejegyzéseket. Ennek legékesebb példája, hogy megszületett az első olyan megjegyzés, amit nem mi írtunk próbaképp. Talán nem haragszik meg a művészúr (merthogy hivatásszerűen játszik nagybőgőn), ha itt leírjuk: Köszi Zoli, alias Nagylaj az érdeklődést és a kommentet.

Újabb potenciális udvarló

Még meg sem született Lucánk, de máris dúskálunk a leendő udvarlókban. Kriszta és Ákos Gergője volt az első, aki édesanyján keresztül bejelentkezett, hogy úgy 15-16 év múlva szeretné elvinni a pocaklakót moziba. Abban is biztosak vagyunk, hogy Zé és Orsi hajlandó lenne biztosítani minket, hogy mind Alfi, mind Berti készen áll együtt járni kislányunkkal, feltéve, ha ő a mamájára ütött szépségében.
És pünkösd hétfőn a római parton ismét potenciális udvarlóra bukkantunk. Bandunál és Judy-nál jártunk egyfelől, mert régen találkoztunk (köszönet a csajoknak, hogy megszervezték), másfelől, hogy meghúzzuk Dani fülét. Igen magával ragadó hatással volt ránk az 1 év és a 4 fog, Danit pedig a kedvenc vízilován kívül Eszter és a nyaklánc bűvölte el.
Egy biztos, Lucának nem lesz könnyű dolga választani.
(Judy! Bandu! További videók itt http://www.youtube.com/watch?v=FVni4AxC5-E és itt http://www.youtube.com/watch?v=Y_KOAhRj6DA egyelőre.) No és azóta itt is: http://www.youtube.com/watch?v=jB1SxdofDFg

Ez jó mulatság...

...férfi munka volt. A 47 cm3-es motor borzalmas zúgás és az igen monoton munka közepette is érhetik gondolkodásra serkentő ingerek az embert. Először is, valami nagyon felszabadító dolog a fizikai munka, főleg egy laptop előtt töltött hét/hónap/év után. Azt hiszem nincs olyan férfi archetípus, melyet ne tenne teljessé a rendszeresen végezett kétkezi munka. Már előre örülök a kertes háznak, még akkor is, ha az 1056 m2 kaszálás, illetve fűnyírás szempontjából igen szép terület.
Másodszor, azzal, hogy munkát fektettem valamibe, sokkal inkább tudom a magaménak érezni. Mint elégedett birtokos néztem végig a telken kaszálás után. Elégedettségemet erősítette, hogy az eredmény is látványos volt. Erről megbizonyosodhatsz az alábbi linken található videóból is: http://www.youtube.com/watch?v=bt6aRc9duyI
És végül: negatív érzés is kapcsolódott ehhez a munkához. Találkoztam mindkét szomszéddal, akik nem értették, hogy miért én csinálom, miért nem bérelek fel valakit. Őszintén szólva erre nem tudtam mit mondani, főleg annak fényében, hogy egyik szomszédot sem veti fel a pénz, mindkettő a két kezével keresi a kenyerét. Persze tudom, hogy szolgáltató társadalomban élünk, ahol senki nem végez, illetve nem ért egynél több dologhoz, sőt azt is tudom, hogy mi abból élünk, hogy szolgáltatunk másoknak, de azért ez mégiscsak furcsa. Nagyon remélem, hogy lesz erőnk, türelmünk és időnk Lucának (és később Vincének) megtanítani, hogyan kell krumplit pucolni, rétest sütni, gépet olajozni, vagy éppen árkot ásni.

És még ennél is lehetek büszkébb?

Hát megint láttuk a kis tündérkét, aki elérte az 1,8 kg. Ez optimista számítás szerint 3,8 kg-os születési súly lesz, a pesszimistább szerint 4 fölött. Az agyunk hátuljában már éledezik a Jóbarátokból ismert "pulykát az orrlyukon keresztül" hasonlat.

Eddig, aki látta ezeket a képeket (az egyiken ásít, a másikon szopizza az ujját), rögtön az volt a reakciója, hogy "tiszta Máté". Biztos a kétszer három sávos orrnyereg indítja erre a fantázájukat. Mindenesetre dagad a mellem a büszkeségtől. Persze nem bánnám, ha az arcát, a szorgalmát és természetesen a melleit az édesanyától örökölné.

És akkor? Luca megmozdult

Hamarosan Hegymagasról is beszámolok majd, de egyelőre egy rövid kis bizonyíték, hogy Luca is odavan a Balaton-felvidékért. Persze lehet, hogy lassan unalmas, hogy ennyit foglalkozunk a mocorgásával, de mi nem tudjuk megunni. Úgy hullámzik néha Stell pocakja, mint a magyar tenger elsőfokú viharjelzés idején. Még jó öreg Miles bácsit is megihlette: So what.