Ez is Ausztria

Tamás sógor küldött egy-két képet, és remélem folytatja. Luca a hordozókendőben.

Szar ügy

Délután a kommunikáció érdekes csatornáját választotta Luca akkor, amikor máig ismeretlen dolgot akart közölni velem. A lenti képet csak erős idegzetűeknek és üres gyomrúaknak javasolom megnézni. Nem túl gusztusos, de eszembe jut az anekdóta a fagyott kismadárról, akit leszartak, ami felmelegítette, és visszahozta az életbe, és akit aztán a róka kihúzott a kakiból, és megevett. A tanulság valami olyasmi volt, hogy nem mindenki rossz, aki leszar, és ne bízz meg mindenkiben, aki kihúz a szarból, vagy valami ilyesmi. Szóval nincs harag.

Ausztria 2-5. nap

Először is bocsánat, hogy csak most írok, de a Bad Kleinkirchheimben fennálló interpenetráció a Twin Peaks FBI ügynökének, Albert Rosenfieldnek a szavait juttatja eszembe: "Az itteni körülmények új jelentést adnak annak a szónak, hogy primitív!" No de mindegy, újra itthon, újra gépközelben. Most ugyan Luca itt alszik a hasamon, és nem minden betűt látok a klaviatúrán, de legalább nem közlik velem, hogy "Leider...(blablabla)...nur für Hotelgäste...(blablabla)!".

Úgy indultunk ki, hogy hideg lesz, tuti esni fog az eső, és talán esténként (amikor a gyerekek alszanak) lesz időnk buglizni. Hát nem szakadt rólunk a víz, de hideg nem volt, meglepő módon egy csepp eső sem esett, és mivel a három gyerek teljesen más ritmusban élt (mi meg estére teljesen kifingtunk) a Boggle-val sem játszottunk. Annak ellenére, hogy a fenti elképzeléseinkből az ég egy adta világon semmi nem valósult meg, nagyon jól éreztük magunkat: mert baromi cuki gyerekeink vannak, mert szinte végig hétágra sütött a nap, mert a fiúk minden este szaunáztak, mert rengeteg gomba volt a környéken és nagyon jókat főztünk ezekből, mert Árminnal felfedeztük a szőrös borsót, mint új fajt, mert Tomitól sok hülyeséget és néhány okosságot tudtunk meg Darwinról, Tokióról, a meleg felvonulásról, vagy éppen az egykori Szovjetunió fürdési szokásairól, mert Luca és Simi felváltva mosolyogtak, mert Ármin jóéjt puszit adott unokatesója combjára, mert nem volt TV, viszont 4 részletben egy kb. 2 colos képernyővel rendelkező DVD lejátszón megnéztük a Minden végzet nehéz-t, mert úgy ittuk a Radlert, mint a vizet, vagy mert a hűvös estékre jól befütöttünk a cserépkályhába.

És hogy mi történt még? Felvonóval felmentünk 1920 méter magasra, Ármin és Tomi élményfürdőzött, Luca-Stell-Máté kirándult a Feldsee körül, frankó osztrák kolbászokat grilleztünk, öt összekevert 2000 darabos kék eget ábrázoló puzzlet próbáltunk kirakni, amin elvétve tehenet fejő osztrák parasztnénik, vagy éppen bús képű kiskutyák bukkantak fel, orrszívó-porszívóztunk minden 18 év alatti fiatalnál, és próbáltuk elaltatni-megvigasztalni-megetetni-foglalkoztatni-megnevetettni gyerekeinket.

Luca a labancoknál töltött egy hét alatt majdnem elérte az 5 kg-ot (4920 gr), beleszeretett a snugliba (ez egy bébihordozó), olyan betűkombinációkat közöl velünk, mint ejű, nde, ege vagy áó. És nagy köszönet a Gyöngyös-Zsömbölyi családnak a mózesért, mert Lucababa nagyon jókat aludt benne.

Ausztria 1. nap

Elég nyugis éjszaka után mi hárman voltunk az elsők lent a nappaliban, de nem sokat kellett várni a többiekre sem. Reggeli közben a lányok hódolhattak listaírási hóbortjuknak, ami után a fiúk levágtattak a völgybe, hogy a cetli alapján bevásároljanak. Ugyan Ausztria, ugyan 21. század, ugyan frekventált turistaparadicsom, de nethez jutni sehol sem lehet. Osztrák pékkisasszony arra a szókapcsolatra, hogy „wireless internet connection”, úgy nézett ki a fejéből, mint egy lekváros buci. Szóval egyelőre nincs net, talán majd holnap valamelyik hotelben. Vissza a hegyre.
Mint annak idején: „Férfi hoz hús! Férfi csihol tűz! Férfi csinál ebéd!” Méghozzá milyen jó kis germán ebéd: 4-5 féle kolbász grillen, friss zöldségek, sajtok. Kaja után pihenés a napos teraszon, ahol számos új dolgot tudtuk meg. Tomitól megtudtuk például, hogy Ármin nem botot tart a kezében, hanem egy Angelika nevű növény üreges szárát (nem csoda, hogy a gyerek első szava annak idején az volt, hogy rigó), Zsófitól, hogy Simi csíkos sapkában nagyon hasonlít Novák Péterhez, és Stelltől, hogy Luca kedvenc dala az úttörő táborokat idéző „Nyár van, nyár van, röpke lepke…” kezdetű nóta, melyet ha meghallott, rögtön álomba merült.Este és az éjszaka kicsit munkásabb volt mindkét családnál, de a négy szülő felváltva meg tudta nézni a Minden végzet nehéz című filmet. Én a közepéből láttam kb. 20 percet, és az elég szórakoztató volt.

Ausztria 0. nap

Az előző 3-4 nap sok nyüszögése és a nehéz elalvások idegölő utat sejtettek Sankt Oswald-ba. Hiba volt azonbannem bízni Lucába, mert ez a csajszi egy tündér. Remélem, ezt a hibát nem követjük el többet. A reggeli 6 órás szopi után 7-kor nekiindultunk a 600 km-es útnak. A „mélypont” Győr és Hegyeshalom között volt, amikor némi hasfájás miatt 20-25 perc sírás váltotta fel Miles Davis zenéjét. Utólag azt gondolom, hogy csak az első külföldi út miatti izgalom okozta a sírást, mert, ahogy Ausztriába „léptünk”, elhallgatott a kislány. A gyerekpukikkal vegyített ”seggeni” határon úgy suhantunk át, mintha ott se lett volna. Még szerencse megcsináltattuk a gyerek útlevelét, nagy szükség volt rá.
Bécs előtt ás valamivel 9 után pelenkázás a Corolla hátsó ülésén, majd félóra kaja. Mindeközben középhullámon befogtuk a Kossuthot, mert 9:45-től el kellett páholnunk a jenkiket. Azt nem állítom, hogy Luca végigtombolta pekingi harmadik aranyunkat (mi igen), azt viszont igen, hogy ebédig (Graz utánig) aludt, mint egy angyal. Innen már csak egy laza 2 órás etap, és landoltunk az erdőszéli házikónkban. Nagyon klassz helyen vagyunk, mely újabb bizonyítéka annak, hogy Ausztria az Ausztria. Földig lógó muskátlik, fachwerk-házak ölelte szűk utcák, egyenes járda, frissen kaszált mező. Ez nem Svájc, ahol az emberek „arca is élre vasalt” (copy right rádiókabaré), hanem a fenyők, hegyek, Sparok országa. Ugyanakkor 1450 méteren, ha nem süt oda a nap, elkel a kisbabáknak a meleg ruha kint.Vacsora után Simi végig nyúlt a mózesében, Lucával viszont jó két órás sétálgatás, masszírozás, tornászgatás. Aztán az esti etetés már nyugalmat hozott, olyannyira, hogy a fiúk – Tomi, Márkusz és én – szaunáztunk egy nagyot.

Veszettül készülődünk

Mindenki a maga módján készülődik a holnapi ausztriai útra:
Mama pakolja ruhákat, nézi a listákat és összeszedi az út hozzávalóit.
Papa biztosítást köt, autót mosat és blogot ír.
Luca pedig alszik, ezzel időt hagyva a szülőknek az előkészületekhez. Persze ezek nem olyan tartós alvások, de azért van 15-20 percünk itt-ott.

Több kép Luca készülődéséről itt

Ausztria -1.nap

Holnap kora reggel indulunk Ausztriába egy hétre. Jelen állás szerint - nekem legalábbis úgy tűnik - kicsivel átgondoltabban kell elindulnunk, mint ahogy ezt eddig tettük Stellel. Az most nem fog működni, hogy randomszerűen bedobálunk 1-2 ruhát a táskába, és irány Hegymagas. Persze az átgondolt készülődésben Eszter sokkal jobb nálam. Ő már 2 napja írja a kis listáit, hogy miket kell vinnünk, miket kell még beszereznünk és miket kell még intéznünk. Mindenesetre Bad Kleinkirchheimben - mivel 1450 m-en fekvő síparadicsomról van szó - előreláthatólag jóval több meleg ruhára lesz szükségünk, ott ugyanis a jövő héten 12-20 C között lesz a hőmérséklet.Mindebben számomra a legfurcsább a cipő lesz, mert vagy 3 hónapja nem volt cipő a lábamon, el is felejtettem, milyen az. Lucának bepakolunk 3-4 sapkát, a korábban megvett kesztyűcskét, vastag hálózsákokat, és az ottani kényelmes alvásához szükséges mózest, melyről Gergő-Kriszta-Ákos gondoskodott. Ezúttal is köszönjük, Luca már most jókat aludt benne.
Az ottani arányok egészségesnek tűnnek:

• 4 gyerek (Luca, Simi, Ármin és Nonni kutya) jut 4 felnőttre (Stell, hugi, Tamás és én)
• sógor fotózik, én videózom
• hugiék jól főznek, mi szeretünk enni
• mi nagyon szeretjük a csokit, a Farkas-Müller család pedig csak szereti

Összességében szerencse, hogy a ház, amit kibéreltünk a falu utolsó utcájának a legvégén, közvetlenül az erdőszélen van. Így a Sankt Oswaldot nem fogjuk felsírni békés álmából, és nekünk sem kell alkalmazkodnunk senkihez.

(Ausztriai úti naplónkkal terveink szerinte napról-napra jelentkezni fogunk - feltéve, ha valóban van wifi a faluban.)

Két szupercuki

Ezt most küldte sógor. Hálás köszönet érte. Remélhetőleg Ausztriából is hasonlóan klassz fotókkal térünk haza. Hát nem ultracukik így együtt?!

A többit itt találjátok: http://picasaweb.google.com/mueller.mate/LucaSMamaBudafokon

Leányfalu és patent

Két nagyon klassz élményben volt részünk köszönhetően Editnek és a Gyöngyös-Zsömbölyi családnak.

Még kedden reggel elmentünk Stell kedves ismerőséhez, Edithez, aki DSGM módszer alapján dolgozik, mely számos csecsemőnek segített már akár az orvosilag gyógyíthatatlannak tűnő problémák leküzdésében. Mi hál' istennek csak azért mentünk, mert szerettünk volna megbizonyosodni róla, hogy Luca izomzatával és csontozatával minden rendben. Amit hallottunk az valami hihetetlenül jól esett: "Ez a Luca lány, ez nagyon patent!" És tényleg: annyira egyben van, hogy egy apró kis nyakizomletapadás kivételével mindene tökéletes. Ahogy azt eddig is látta az elfogult szülői szem.

Aztán szerda reggel kiautóztunk Gergőhöz, Krisztához és Ákoshoz Leányfalura. Annyira jó volt látni a Gyöngyös-Zsömbölyi családot, hogy egész délelőtt ott maradtunk. Gyönyörködtünk egymás gyerekében, aminél nincs jobb elfoglaltság azt hiszem. Persze a muffin is nagyon finom volt. És köszönjük a képet:

Még egy 3-as

Köszönjük a tűzijátékot! Köszönjük a Kossuth téri zászlófelvonást! Köszönjük a repülőbemutatót! Még ugyan messze vagyunk az aranylakodalomtól, de közelebb, mint mondjuk egy éve!

Három év házasság alatt: Eszter tovább szépült, nekem kevesebb a hajam! Eszter mosolya még mindig tündéri, én meg már nem járok Karel Gott ruhákban!

3-ból 3

3 nap, 3 látogatói "turnus", 3 elégedett látogatói csoport.

Szombat: Zsolti a papához jött elsősorban, és ezt Luca annak rendje és módja szerint meg is érezte. Nagyon csajszis a lyány, mert egy sértődött dívaként reagált a helyzetre, és szokásával ellentétben nem a nyugis, zabálnivaló arcát mutatta. Egyébként rendszerint azt mutatja társaságban. Hiába, a korábbi szavazás szerint akár pr-es is lehet. Mindezek ellenére, illetve a sikeres angol bajnoki szereplés hatására, Zsolti elégedetten távozott.

Vasárnap: Délben jót ebédeltünk Hencsinél és Andrisnál, ahol úgy viselkedett, mint egy angyal, azaz végigaludta szülei és nagyszülei ebédjét. Hencsi nagy bánatára, mert így nem tudta megdögönyözni a tündérkét. Aztán délután Dani érkezett szülei, Judy és Bandu kíséretében randevúra. Luca kissé modortalan volt, mivel szinte végigaludta a délutáni találkozót, de bízunk benne, hogy ez nem veszi kedvét a világ legnagyobb víziló-evőjének, és a jövőben is szakít időt Lucára a színes ruhacsipeszek mellett.

Hétfő: Sanka barátunk jött Luca-nézőbe, amiből végül sokkal inkább Sanka-néző lett, mivel a csajszit olyan szinten megbabonáztam Sándorunk tekintete, hogy nézte és ámuldozott, és csak nézte és ámuldozott.

Mindez persze érthető, mert a kicsike egyre interaktívabb, egyre többet reagál a vele kommunikálókhoz, és már vissza is mosolyog a maga 7 hetes módján:

Érdekes élmények

Szeretem a lakásunkat, annál is inkább, mert vagy 8 év köt ide. Ugyanakkor mégis van abban valami nagyon jellemző és abszurd, hogy miután édesanya 2 órája altatja Lucát, egy rendőrautó úgy gondolja, hogy az előttünk lévő lámpás kereszteződésben próbálja ki, milyen, ha a szirénáját ki-bekapcsolgatja. Én nem mondom, hogy munkaidőben nem szabad szórakozni, azt se mondom, hogy ne szirénázzon, ha sietnie kell, de komolyan mondom, ennyi megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű New Yorkban nincsen. Bármennyire is szolgálnak és védenek, jó lesz kiköltözni Barossra.
Erről jut eszembe: nem is tudom, hogy mókás, vagy elképesztő, hogy a 21. században a Fővárosi Csatornázási Műveknek 1, azaz egy hónapjába telik kiállítani egy hozzájárulási engedélyt. Csakhogy érthető legyen ez mitől érdemel meg egy bekezdést: Az építési engedélyhez szükség van a közműszolgáltatóktól elvi hozzájárulási nyilatkozatra, melyben kijelentik, hogy az adott ingatlanon elvben (hangsúlyozottan ez nem kötelezi őket semmire) nincs akadálya, hogy be legyen vezetve a gáz, a villany, a víz és a csatorna. Az első három többé-kevésbé zökkenőmentesen zsebbe került, de a csatorna. Ehhez kitöltök egy négyoldalas formanyomtatvány (melyet meglepő módon az FCSM honalpjáról le lehet tölteni), amivel betipegek a központi ügyfélszolgálatra. Az őr mosolyog, húz nekem egy számot, kedvesen megmutatja, hogy ott egy szabad szék, és megnyugtat, hogy csak ketten vannak előttem (utólag azt kell mondjam, hogy az a legkevesebb, hogy hányan vannak előttem). Villog a 325-ös, úgyhogy a kitöltött nyomtatvánnyal, a Földhivatalból kiváltott hivatalos helyszínrajzzal odaülök az asztalhoz. Odaadom a szabadságából visszajött adria-barna fiatalembernek a papírokat, helyeslően bólogat, hogy minden rendben, beüti a helyrajzi számot, és megnyugodva látom a monitorján, hogy minden adat digitálisan is rendelkezésre áll, minden számítógépre van víve. A helyrajzi szám alapján 10 másodperc után kiderül, hogy az utcában van csatorna, a csatornának van kivezető csonkja a telekre, így elvben nincs akadálya, hogy rákapcsolódjon leendő házunk. Kipihent szemmel rám néz Gábor, az ügyintéző, majd ezt mondja:
- "Minden rendben, nincs akadálya a bekötésnek. Ki tudjuk adni a hozzájárulási nyilatkozatot!"
- "Szuper!" - mondom én.
Mire ő:
- "Egy hónapon belül postázzuk!"
Ez kissé váratlanul ért, így visszakérdeztem:
- "Mi tart egy hónapig egy olyan papír kinyomtatásában, melyben csupán annyi szerepel, hogy adataink szerint, elvben, ha a Jóisten is úgy akarja, be lehet kötni az ingatlant a csatornahálózatba?"
A válasz gyorsan és ellentmondást nem tűrően érkezett:
- "Hát, sajnos az adminisztráció!"
Erre már nem tudtam visszakérdezni, mert mindenki érdekében felálltam. Persze Orsi barátunk megnyugtatott, hogy csak azért értetlenkedek, mert még nem volt kapcsolatom a kéményseprőkkel. Szerencsére nekik nem kell elvben hozzájárulniuk, hogy adataik szerint a leendő házunk fölött van légtér, ahová kieregethetem a füstöt. Remélem jó lesz kiköltözni Barossra.

34535 nap

Tegnap találkozott egymással a "szűk" Müller család két tagja. Ez önmagában nem nagy hír, mert 40 ember közül (1 dédnagymama, 4 fiú, 5 feleség, 11 unoka, 5 házastárs, 14 dédunoka) akár még véletlenül is összefuthat kettő. Csakhogy a tegnapi randevú mégis különleges volt, mert a feleket 2 világháború, 7 politikai rendszer, 24 olimpia, jópár diktátor és 94 év 7 hónap (azaz 34535 nap) választotta el, ugyanis a család legidősebb és legfiatalabb tagja találkozott. Drága Omikánk és Lucababa együttléte mégis, vagy inkább természetesen hihetetlen harmonikusra sikerült.

Luca "long run"-on van

Az a helyzet, hogy ez a gyerekgondozás, -nevelés, amikor Luca alszik vagy eszik, akkor nagyon szimpla, minden más esetben dilemmák egész sorával kell szembe néznünk. Most éppen a "miért sír a babánk" klasszikus Nök Lapja Café topicindító kérdést boncolgatjuk, de vagy öt napja. Miután élő ember nem tudott magyarázatot adni a jelenségre, mindenki azt a választ adta, hogy "fáj a pocija". Ez egyébként valószínű is, mivel szegény olyan lábfelhúzó és hasizomerősítő munkát végez a nap nagyrészében, hogy azt sok step-aerobic oktató is megirigyelné. No, miután a hasfájást valószínűsítettük, nekiláttunk megtalálni az ellenszert. Természetesen ez egy újabb olyan kérdés, amiben tucatnyi megoldási lehetőség közül kell kiválasztani a megfelelőt úgy, hogy minden ellenszernek hangos és népes rajongótábora van, akik nem rejtik véka alávéleményüket, sőt az ő ultimate problémamegoldó szerükön túli dolgokat egyenes ördögtől valónak tekintik. Ilyen technikai körülmények között nincs más lehetőségünk, mint amit, ha jól emlékszem Kriszta barátnőnk csinált végig Gergővel: kipróbáljuk az összes lehetőséget szép sorjában. Persze lehet úgy fogunk járni, mint ők: mire végére értek a különböző teáknak, tornáknak, csodaitókáknak Gergő ki is nőtte a hasfájását.
Szóval először kezdtük a hasrafektetéssel. Ez a megoldás csak abban az esetben vált be, amikor a vállunkon már elaludt Luca, így eleve nem fájt a hasa. Aztán jött az édeskömény tea. Ez a tea arra hivatott, hogy a szeleket kihajtsa a kicsiből. Egy probléma van csak vele: ha rosszul gondoljuk és nem hasfájás miatt nyűgös, akkor ez annyit szelet gerjeszt odabent, hogy attól fog fájni a pocakja. Mindenesetre nekünk nem nagyon vált be, mert ugyan Luca benyakalt belőle férfiembereket is megszégyenítő mennyiséget, de a pisis pelenkák megduplázódásán túl nem igazán történt változás. Aztán jött a torna meg a hassimogatás. Ezek is kb. olyan "találati aránnyal" működnek, mint a hazai időjáráselőrejelzők. Van, hogy segített, van, hogy nem. Most éppen a Grippe Waternél tartunk, ami úgy tűnik pillanatnyilag, hogy az eddigi legjobb megoldás, de persze várjuk ki a végét.
Hasonló dilemma a cumi vs. nem cumi kérdés. Nem mennék bele a két tábor érvrendszerébe, mert akkor újra elbizonytalanodunk, hogy jól tettük-e, hogy vettünk cumit a kicsinek. Mindenesetre mivel - ahogy fent írtam - olyan mennyiségű teát képes meginni, ami már ijesztő, kezdtünk arra gyanakodni, hogy a cumisüvegből való teaivással, csak a szopóreflexét akarja kielégíteni, így a vétel mellett döntöttünk. Egyelőre a végzetes rászokás nem veszélyezteti Lucababát, ugyanis túl sokszor nem kell neki, ha meg kell, akkor sem tartja bent hosszú ideig. Szóval az esetek nagy részében el van nélküle.

Sorolhatnám még a napi szinten felmerülő kérdéseket, de mielőtt bárki azt hinné, hogy nekünk rossz, inkább valami örömhírrel zárom le ezt a post-ot. Nagylaj barátunk - aki hál'istennek még nálam is fanatikusabb Kimi Raikkönen szurkoló - mindig azzal bíztat, mikor Kimi a szabadedzéseken valamivel lassabb a vetélytársaknál, hogy "Kimi long run-on van!", ami azt jelenti, hogy megvannak a megfelelő beállítások, így nem egy-egy gyors kört próbál meg menni, hanem megtankoltan, a versenyt szimulálva köröz a pályán, ami a plusz súly miatt ugyan lassabbá teszi a többieknél, de mindenképpen hasznos a verseny szempontjából. Szóval, bár fentiekből úgy tűnik, hogy mama-papa nem találta még meg a megfelelő beállításokat Lucánál, valószínűleg azok mégis meg vannak, mert a csajszi most már harmadik éjszaka long run-on van, azaz 6-6 és fél órákat alszik egyhuzamban, ezzel is nyugalmat biztosva versenymérnökeinek.

Lent ritka napközbeni alvásainak egyike:

Picassotól a vidéki levegőig

Talán csak a nagy meleg az oka, hogy Luca mostanában átlagban 6-7 egész percen keresztül nem igényli a szülői törődést, viszont ezen hosszúnak egyáltalán nem nevezhető idő után vigasztalhatatlanul keresi a társaságunkat. Persze az is lehet, hogy ahogy Picassonak volt "Kék korszaka", melyben kijelentette: "Arra születtem, hogy festő legyek. Én festő vagyok. És csak spanyolul tudok festeni.", úgy Lucának is van "Síró korszaka": "Arra születtem, hogy baba legyek. Én baba vagyok. És csak sírva tudok baba lenni.". Végül is az egész nem olyan tragikus hiszen nagyjából 9 körül elkezdjük altatni és ripsz-ropsz itt van az éjjel 1 óra, és már majdnem alszik. Eddigre már Stellel lejártunk úgy 10-12 km-t a szobában vállunkon a kiscsajjal, akik ott rendre beszunyál, de abban a pillanatban, hogy eltávolodik az auránktól, már rakoncátlankodik. De persze semmi nem tart örökké, és amilyen gyorsan változnak a dolgok a lyánynál, lehet, hogy mire ezt olvasod már úgy kell keltetgetni, hogy egyen.

Ez volt a helyzet például tegnap, amikor unokatesó találkozót rendeztünk a nagyszülőknél, ahova Luca csukott szemmel érkezett, majd evett és csukott szemmel távozott. Mindeközben eltelt nagyjából 4 óra. Szóval a "vidéki" levegő nagyonjót tett neki. Egyedüli a pelenkázás alatt lehetett hallani a hangját, amit Simi nem tudott mire vélni:

Pénteken meg Zsolti volt itt, akitől megkapta első játékát a kishölgy: egy csörgő zöld maci. megköszönni ugyan még nem köszönte meg, de elégedettségét kifejezendő. rottyantott egy nagyot.