Régóta fogalmazgatom magamban azt, amit most megpróbálok leírni. Biztos sokan megmosolyognak majd ezért - ami egyáltalán nem zavar, és egy kicsit értem is -, és többen majd olyan "naperszepersze" hangsúllyal ingatják majd a fejüket. Szóval, amin jó ideje jár az agyam, hogy lehet-e egy kisbabán, nevezetesen a 7 hónapos Lucán egyértelmű személyiségjegyeket látni, vagy a gyenge mozgás- és izomkoordináció mögé még felesleges bármit is képzelni. Elöljáróban: szerintem Luca egy karakter, már most.
Mindig is eleven, rosszcsont, ízig-vérig csajos kislányt szerettünk/szerettem volna, olyan igazi Lucát (merthogy ez a név pont ezt a jelentést hordozta számunkra, amíg vártuk Bogyókát). Olyan imádnivaló boszit. Biztos ez a vágy is közrejátszik abban, hogy milyennek látjuk (akarjuk látni) a kiscsajt, mert hogy Bogyónál elevenebb, mocoribb pindúrt nehéz lenne találni.
És, hogy milyen:
- Az Erdei pocsolya című nagyon aranyos Gryllus-dalban, Luca a "csíkbogár", aki "folyton úszik, meg nem áll".
- Olyan nincs, hogy ő annyira fáradt legyen, hogy ne akarjon kifelé fordulni, amikor a vállamra fektetem, hisz mindig az az érdekes, ami a hátunk mögött van.
- Piedone nagyobb résen néz a szemével, mint Bogyóka, de ő akkor is, izeg-mozog, fészkelődik, érdeklődik. Nincs az a pénz, hogy álomra hajtsa a fejét.
- Rossz a napja? Egész délelőtt nyűgös? Bármilyen programtól, legyen Ikea vásárlás, barátok meglátogatása stb. illa-berek, nádak-erek, eltűnik a morcosság, kivirul a kis tündér.
- Hátára fektetjük - ő hasra fordul. Hasára fektetjük - ő kúszva indul el előre. Ölbe ültetjük - ő fel akar állni. Hóna alatt tartjuk miközben ácsingózik - ő el akar indulni. És azt, hogy ő mit akar, azt félreérthetetlenül tudtunkra adja. Mi lesz, ha majd beszélni is tud már?
És még tudnék jónéhány életképet sorolni. Akármilyen fárasztó, nagyon élvezem, hogy olyan, mint akinek "darázs bújt a hátsó felébe" (ez azt hiszem a Twin Peaks-ből van). Egy igazi nyughatatlan lélek, aki már előre akart kukacolni, miközben még a fejét is alig bírta tartani; aki hancúrozni akar, miközben leragad a szeme az álmosságtól; aki szaladni akar, mikor még ülni is csak dölöngélve tud; aki beszélni akar, miközben még csak sikoltani és nyögdösni tud; aki megölelné az egész világot, mikor boldog, de még csak papa arcába tud csimpaszkodni örömében.
Azon túl, hogy tele van élettel, hogy elképesztően nyüzsi (volt felmenő, akitől örökölhette), nagyon lehet majd irigyelni azt a srácot, aki majd belehabarodik. Bogyóka nem femme fatale, nem fogja szerintem kivégezni érzemileg a srácokat, hanem olyan, akiért úgy lehet oda egy fiú, hogy viszonozásul hihetetlen mosolyokat kap. Azt mondják, hogy a lányok mindig le tudják venni az apjukat a lábukról. És aki ezt mondta, okos ember volt. Nem lehet nem megölelgetni, agyon puszilni még akkor sem, ha fülsiketítően kiabál hosszú negyedórákon keresztül. Elég csak ránézni, és jön a mosoly.
