23-27

Nagyon klassz karácsonyunk volt (és reméljük, hogy az ünnepekből hátra lévő pár nap is ilyen jó lesz). Ez a szenteste valahol múlt év decemberében kezdődött, amikor már tudtuk, hogy jön Luca. Egy éve megbeszéltük a szülőkkel, hogy a korábbi szép karácsonyok ellenére, mi, amint megszületett a gyerek önálló családként hármasban fogjuk ünnepelni a First Noel-t. És ezt mindenki a lehető legnagyobb tiszteletben tartotta.
Történt tehát, hogy a korábbi évekkel ellentétben, amikor 23-án karácsonyoztunk Stellel itthon, hogy aztán másnap a nagycsaláddal legyünk, karácsony estét édeshármasban ültük meg. Minden olyan természetes volt, mintha Bogyóka évek óta velünk ünnepelne. Nem történt sok változás a korábbi évekhez képest: annak érdekében, hogy a 24-i programot végig tudjuk csinálni ugyanúgy állt már a feldíszített fa 23-án este, mint a korábbi években, ugyanúgy Budafokon ebédeltünk a nagyszülőknél, mint a korábbi években, ugyanúgy vittük tovább az elmúlt évek hagyományait, mint a korábbi években, és ugyanúgy elsősorban magunk készített ajándékot adtunk egymásnak , mint a korábbi években.

És, hogy úgy családilag, mint lelkileg klappolt minden, azt bizonyítja, hogy a sikítozó művésznőt (értsd Lucát) is megérintette valami aznap. Biztos, mivel az esték vele nagyjából 6-tól a lefekvésig, este 8-fél9-ig általában nem a legkönnyebbek, mivel Bogyó ekkorra már igen nyűgös és fáradt, és erejéből csak nyüszögésre és sikoltozásra futja már. Ám 24-én mintha kicserélték volna: fél7-7 között ünnepeltünk, végig nagyon vidáman ugrált valamelyikünk kezében, izgatottan rúg-kapált az ajándékbontáskor (persze a csomagolópapírok és minden zörgő cucc érdekelte a legjeobban) és mosolyogva ülte végig velünk az ünnepi vacsorát. Nem is emlékszünk Stellel, mikor volr ilyen nyugis esténk vele utoljára. Persze nem csoda, hogy jól érezte magát, mert a nagyszülők és a rokonok elhalmozták játékokkal (amiknek a csomagolása általában sokkal izgalmasabb számára, mint maga a játék), ruhákkal és előkékkel, amikre pár napon belül majd visszatérünk.

Szóval jól sikerült az első közös karácsony, ahogy a következő napok családi összejövetelei is (25-én Ruskó család jött hozzánk ebédre, 26-án mi mentünk a Müller családhoz ebédre, majd 27-én Merczéknél volt késői ebéd, vagy korai vacsora). Ma és holnap azonban a klasszikus két ünnep közötti pizsama-napok vannak, melyeken ugyan már kevesebbet vagyunk hálóruhában, mint korábban, és Bud Spencer - Terence Hill filmeket sem tudunk olyan intenzíven nézni, de mégis csak pizsama-napok.

Unokatesók egy rakáson

Meglátogatott minket a Mikulás a elmúlt hétvégén. Korábbi években papika öltötte magára ezt a szerepet, és látogatta meg a családtagokat, illetve a barátokat (főleg, ahol rendesen kitisztították a gyerekek a cipőiket). Idén azonban a betegség, a szülői teendők elszólítottak, és a műpocak az ágyneműtartóban maradt, ahogy a ruha is a szekrény tetején várta a molyokat. Viszont úgy látszik a dagi öregúr attitűd családi vonás, mivel idán Ármin volt a mi Mikulásunk. A hasa nem volt, 4 évesen még a szakálla sem pelyhedzett, sőt a piros pozsgák is elmaradtak, de az ajándék és a jókedv nem.

"Vicc volt! Hátul jött ki!"

Hát elképesztő a kiscsaj, és mókás, hogy minek tud egy szülő örülni.
Családunk tagjai igen kifinomult humorral van megáldva. Ez a cizellált viccelődés leginkább az alfarhangok utánozására terjed ki, főleg amikor éppen valaki leguggol, vagy leül egy székre. Mondanom sem kell, hogy a "lenti" hangok utánozása akár Tamás-sogór, akár mamika, vagy papika részéről osztatlan sikert arat minden esetben a gyerekek (Ármin, Simi és Bogyóka) körében. Ennek megfelelően Lucát is sokszor szórakoztatjuk puki-imitációval. Ma azonban két dolog világossá vált számunkra:

1. Bogyó génjeiben hordozza a humor Benny Hill-i magasságait (mélységeit).
2. A kiscsaj tudatosan próbál már dolgokat utánozni (még akkor is, ha nem egészen ura a testének, jelen pillanatban például a nyelvének).
   

A címben szereplő idézet Ármintól származik, aki kb. 3 és fél évesen egy hangosabbra sikeredett eresztés után a fenti szavakkal vállalta fel tettét.

Eljött az ideje

Hugi megjegyzésének hatására eljött az ideje az új bejegyzésnek. Igen, sajnos ritkulnak a post-ok, mert nem jut rá idő. De azért igyekszünk pótolni a híreket, még ha nem is egy hírügynökség gyorsaságával (bár amilyen tempóban legutóbb az MTI reagált egy megkeresésre, lehet hogy ez idejétmúlt kijelentés - de ez már szakmai kérdés inkább).
Október 25-én eljött az ideje az óraátállításnak. Ennek értelmét manapság egyre többen vitatják (annak idején valami ködös energia megtakarítási szempontból vezették be, ha jól tudom). És ebbe a sorba mi is beálltunk annak ellenére, hogy azon a szombaton időt nyertünk vele. Október utolsó hétvégéjéig úgy zajlottak az esték, hogy Luca este 9-fél10 között lefeküdt aludni, és reggel fél9-9-ig szunyókált meghagyva ezzel a szülőknek az esti "kettesben-létet", és lehetővé téve a mamának, hogy reggel 7-re elmenjen fallabdázni, hogy aztán 9 körül visszaérve etetni tudjon. Ugyan próbáltuk Lucának elmagyarázni, hogy mi, felnőtt emberek, hogyan alkalmazkodunk az óraátállításhoz, de már most látszik a csajszin, hogy szereti a saját útját járni. Hogy mi következik mindebből: megmaradt a fektetés ideje (9 körül), de Bogyóka 7-fél8-ra hozta előre a felkelést, azaz a természet szempontjából ő pont ugyanakkor kel, mint az átállítás előtt. Így most ahhoz, hogy mama eljusson fallabdázni, komoly logisztikai előkészületek, számolgatások, etetési trükközések szükségeltetnek. Hál'Istennek az esti nyugalom megmaradt, úgyhogy nem panaszkodunk. Különben is Luca mostanában zabálnivalóan kezd gügyögni és rötyörészni, már ha van ilyen szó. A lenti videón épp Figo és a Szentkirályi palack bűvöli el.



Eljött az ideje, hogy megejtsük a hemangióma alaposabb kivizsgálását. November 20-ra kaptunk időpontot a Kelen kórház UH-laborjába. Ez egy magánkórház, ahol természetesen Szent István királyunk segítségét kérték a vizsgálat megejtéséhez. Ezzel nem is volt semmi gond kezdetben: mosolygós recepciós (vö. a Tim Roth alakította boy-jal a 4 szobából), Elke nővérszerű ápolónő, aki beleszerelmesedett ott a folyosón Lucába, tiszta, nyugodt váró, alig pár percet csúszott az időpont, kedves doktor...aki aztán kinyitotta a száját. Valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy kislányunk az UH vizsgálattól és a szeme bizergálásától, vagy a dokibácsi szájszagától kezdett el veszettül sírni. Mindenesetre a zárójelentésre rákerült, hogy a vizsgálat pontosságát és eredményességét a gyermek sírása megnehezítette. Most egy drámában az a mondat következne, hogy "s a szájszag tragikus események egészét sorát indította el". De ennyire nem volt drámai a helyzet, "mindössze" annyi történt, hogy egy fizetős magánrendelésen laza 80 percet kellett várnunk, hogy kezelőorvosunk (ha már Elke nővér: a doki, aki mégoly hozzáértő is, mégiscsak úgy mozog, mint Klaus-Jürgen Wussow a Klinika utolsó részének forgatása után 35 évvel) megerősítse az ultrahangos orvos diagnózisát, azaz semmi komoly, a hemangióma nem vészes, el fog múlni.

Nagyon eljött már annak az ideje is, hogy keresztszülőket válasszuk Lucának. Úgyhogy választottunk. És a választásunk egyértelmű volt. És reméljük a keresztgyerek is hálás lesz nekünk ezért. A keresztszülő téma önmagában megér egy hosszú bejegyzést, amire a keresztelő környékén sort is fogunk keríteni. Vizsont volt egy, a leendő keresztmamához kapcsolódó történet a múlt héten: Luca 4 és fél hónaposan részese volt majdani keresztanyja, Lichti doktori védésének, melynek talán része volt a summa cum laude eredmény elérésében. Ezúton is gratulálunk!

Annyi mindennek jött még el az ideje, most például annak, hogy lefeküdjek aludni, úgyhogy folyt.köv. később.

Ráncfelvarrtunk

Így fél év elteltével újragondoltuk a blog arculatát, és változtattunk rajta egy kicsit. Nincsenek pöttyök, sőt a design a csokoládéra sem utal (papának fogynia kéne). Viszont van menü felül, letisztult forma, nyugodt színek.
Persze, hogy tetszik neked, vagy sem, azt nem kívánjuk befolyásolni, viszont te befolyásolhatod a külsőt azzal, ha szavazol (jobbra nézz). Amennyiben nagy az ellenszenv a fás arculat iránt, változtatunk.

Luca Top 5

Legtöbbször, amikor úgy tűnik, már semmi nem segíthet Bogyóka nyűgösségén, rosszkedvén, egy kis ének a szülők torkából - annak ellenére, hogy papi némelyiket mégoly hamisan is adja elő - meglepő sikert arathat. Lássuk, hát Luca slágerlistájának első öt helyezettjét. (Persze nem úgy kell elképzelni, hogy 100 lehetséges nóta közül kerül ki a top 5. Nem. Az igazság az, hogy kb. 8-10 dal van, amit énekelni szoktunk neki, mert egyelőre ennyinek tudjuk úgy a dallamvilágát, mint a prozódiáját. A repertoár azonban néhány Gryllus Vilmos lemez beszerzése óta folyamatosan bővül.)

5. Somvirággal, kakukkfűvel: Gryllus Vilmos dala a megjelenés hetében a slágerlista ötödik helyén landolt, bár ezen ének esetében nehéz eldönteni, hogy Luca, vagy a szülők kedvelik jobban ezt a fülbemászó dallamot.

4. Vuk dala: A Vuk dalt mamika énekelte otthon először, és Bogyóka nagyjából a tizedik előadásra megbarátkozott az igen bonyolult dallammal, mellyel papikának - aki jobb szereti a pentaton jellegű hangsorokat - a mai napig meggyűlik a baja. (alább Wolf Katika előadásában, akiről be kell valljam, fogalmam sincs, hogy kicsoda)

3. Árkot ugrott a szúnyog: A dobogó harmadik fokán az a dal áll, mely oly sok este segített élvezetessé tenni a fürdést Luca számára. Talán ennek a szúnyog nótának van a legjobb szövege a Top 5-ben, azonban az újonnan megjelent alkotások leszorították a szúnyogokat az első helyről.

2. Gá-gá-gugu-gú-subi-dubi-ó-jeeee!: Papa saját költése hosszú ideig a slágerlista vezetője volt. Az ősi idők sámán kántálásait a jazz és a blues elemeivel vegyítő dalban a szöveg és a melódia szoros egysége figyelhető meg, mely magával ragadja a hallgatókat. Ezt nemcsak Luca, hanem Ármin dal iránti rajongása is bizonyítja.

1. Málna: A keretes szerkezet jegyében egy újabb Gryllus dal, ezúttal a lista élén. A szerzemény örökbecsű, mert még emlékszem, hogy kiskoromban, mikor talán a Mélyépterv munkahelyi Mikulás-ünnepségén (akkor Télapó-ünnepségnek mondták) voltunk hugival, már nagy sikert aratott körünkben az akkor Levente Péterrel közösen előadott bálna-dal. Ez a nóta, feltehetőleg a nagyon sok mély magánhangzó miatt hihetetlen nyugtató hatással van a kiscsajra, így méltán foglalja el a lista első helyét.

Jóbarátok

Nagylaj mester remekül megtalálta az apró kis blikkfangot az előző post címében. Ezúton is köszönjük a megjegyzést. Akkor ennek örömére idézzük fel a "sodó jó" jelenetet (Jóbarátok s06e09)!

Az alvás jó, a jazz jó, a gyerek jó

Csütörtök este Freddy Cole koncerten voltunk a Millenárison. Hosszú idő után végre megint kettesben. Hát ige, nincs jobb dolog Lucánál, de kevés a randevú. Viszont az este és maga a zene iszonyú jó volt. Itthon is, a kocsiban is szól a jazz, de annál mikor élőben nyomják (zongora, gitár, bőgő, dob), nincs jobb. (Nekem még egy trombita azért felfért volna a színpadra.) Az este természetesen megfelelő technikai és logisztikai előkészítést igényelt annak érdekében, hogy el tudjunk szakadni otthonról. A nap második felében sakkoztunk a szoptatásokkal, hogy jó ütemben jöjjön ki az utolsó, vagy egy órával előrébb hoztuk az esti fürdőt és a vacsorát, hogy Bogyóka jól bealudjon, és Müller nagyinak ne legyen olyan nehéz a dolga. De ember tervez, Luca végez. Mintha megérezte volna, hogy le akarjuk passzolni: eszegetett, néha becsukta a szemét, aztán hirtelen felnyitotta, aztán nyammogva "húzta" az időt, mikor is úgy döntöttünk, hogy lehet bármi, indulnunk kell. Papa még tett egy kósza kísérletet az altatásra, de ez is hamvába holt. Így egy kissé nyűgös babócát hagytunk itt a nagyira.
Az ezután történtekért le a kalappal mamikám előtt: amint elmentünk éktelen sírásba tört ki Luca. Ez olyan, hogy egy idő után nem hallasz mást körülötted, csak azt; egyre csak az jár az eszedbe, hogy a budafoki temetőből lassan felkelnek a halottak; hogy a szomszéd biztos most tárcsázza a 112-t; átgondolod, hogy van-e fül-orr-gégész ismerősöd, aki majd rendbe teszi a hallásodat. Ezt 5-7 percig még el is lehet viselni, 5-7 percig még tudja magát bíztatni az ember, hogy "mindjárt megnyugszik a vállamon", de hosszabb ideig már nem könnyű feldolgozni, hogy csinálhatsz bármit (sétálgathatsz, dölöngélhetsz, énekelhetsz - amit a sírástól amúgy sem hallani, rugózhatsz stb.), csak sír és csak rí a gyerek. Ilyenkor, amikor már-már lélekben feladná az ember, még bírni kell egy kicsit, és hinni abban, hogy egyszer megnyugszik. Éva nagyi hitt benne, és negyed óra után szép lassan helyre állt a rend, majd pár perccel később már, mint egy darab fa feküdt a kiscsaj, és aludt - szokásához híven - reggelig.
És persze egy percig nem lehet haragudni Bogyeszre, mert ő még biztos, hogy nem trükközik. Ha sír, akkor valami nincs rendben, és az általa ismert egyetlen kommunikációs csatornát használja ennek kifejezésére. És különben is, elkezdett jönni a foga.

Csak kiWiWtuk

Kerek egy hónapot vártunk egy iWiW meghívóra. Ezért, hogy legyen értelme a várakozásnak, ha ismered Lucát, akkor kattints ide, és jelöld barátodnak

Újra itt van...

Köszönjük, hogy többen hiányoltátok az új bejegyzést. Jogos, hiszen már vagy két hete nem jelentkeztünk.

1. Legfontosabb persze, hogy mi van a kis Bogyókával. Továbbra is csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni róla annak ellenére, hogy 1-2 dolog azért komoly fejtörést okoz mamának-papának. A kismanócskát elérte az első betegség: vénás hemangiómája van a szeme alatt. Ez szerencsére annyira nem aggasztó, mint amennyire ijesztően hangzik. Lényegében annyit látunk, hogy alvás után kicsit hasonlít egy vesztes meccs utáni Kovács Kokó Pistára, mivel a bal szeme alatt ilyenkor egy kicsit lila és kissé duzzadt. A november 20-i vizsgálat után még okosabbak leszünk, de most már nem izgulunk legalább. Be kell vallani, hogy papa igen rosszul viselte a vizsgálat napjai alatti bizonytalanságot. Először volt árnyoldala a szülőségnek. De ami minden mást illet: kis buborékunk mosolyog, átalussza az éjszakát, napközben szűnni nem akaró társaságigénye van, egyre tudatosabban használja a duci kezét (ami még mindig egy felfújt gumikesztyűre hasonlít így nehezen megy az ujjak összekulcsolása, ami mostanság a kedvenc elfoglaltsága), és mindent a szájába akar tömni, leginkább az öklét, ami ha egyszer sikerül guiness-re érdemes teljesítmény. Az óraátállításról elfelejtettük tájékoztatni Lucát, így ő továbbra is akkor kel, amikor előtte, "csak" az most 7-fél8 és 8-fél9. Persze így sem panaszkodunk, főleg annak fényében, hogy az esti programot előre kellett hozni a művésznő miatt, így lényegében fél9-9 között már alszik.

2. Kézhez még nem kaptuk, de telefonon már jelezték építészünknek (papinak), hogy megvan az építési engedély (hála a nagypapa és nagymama munkájának). Ennek örömére koccintottunk tegnap este Stellel a magunk absztinens módján. Persze a várakozás közben sem álltak az előkészületek: kezd összeállni a gépészeti rész a tervezett alternatív fűtési megoldásokkal, és drága belsőépítészeink, hugi valamint Rita már megörvendeztettek minket egy-két látványtervvel. Már csak az kérdés, hogy a válság közepette ki akarja majd megvenni a lakásukat, hogy építkezhessünk.

Konyha: első verzió (panoráma) még barna fallal

Konyha: valószínűleg végleges verzió zöld fallal

3. Mamócának ezúton is boldog szülinapot kívánunk!
4. A késedelmes bejegyzés egyik oka papa veseköve, mely alattomos és fájdalmas egy betegség. Sok szót nem is érdemes vesztegetni rá, talán csak arra a tényre, hogy ez a típusú kő olyan ételek mellőzésével előzhető meg, melyek oxaláttartalma magas. Így nem javasolt a csokoládé és a kakaó!!!! Ha-ha-ha. Ez biztos menni fog.
5. Végül néhányan hiányoltátok a friss fotókat Bogyókánkról. Íme.

Dávid Ibolya is megirigyelhetné

Nemrég beszámoltunk róla, hogy Luca úgy döntött, hogy hason is jó, de a legjobb háton (legalább is egy ideig). Miután átfordult napokig vártuk, hogy na újra elkápráztat minket az akrobatánk, de semmi. Aztán pénteken a reggeli etetés után Stell letette hasra a fekvőkébe, és mire néhány pillanat múlva odanéztünk, már hanyatt fekve szemlélte a színes borítókat a könyvespolcon. Lemaradtunk. Ahogy lemaradtunk egy nappal később, szombaton is, amikor szintén ez játszódott le. De persze előbb kell ennek a gyereknek felkelni ahhoz (természetesen csak képletesen, mert olyan bazi jó, hogy 9-ig alszik), hogy átverjen minket. Mamika a ma reggeli szopi előtt gondosan bekészítette a kamerát, hogy amint a reggelinek vége rögzíthesse az eseményeket. És lányunk óramű pontossággal ismét bizonyítékát adta, hogy egyre inkább ura a testének. Hason fekve szépen kinyomta magát. Aztán mérhetetlenül koncentrált. Aztán nekiveselkedett. Aztán billegett, mint MDF az 5%-os küszöbön. De neki már biztosan sikerült. Íme:

Nagyjány

Kissé félve írom le ezeket a sorokat, mert az elmúlt két hétben (eltekintve két estétől) az ég egy adta világon semmi panaszunk nem lehet az éjszakáinkra, mivel Luca a fél 9 körüli vacsora után nagyjából reggel fél 9-9-ig aludt. Mégis, amikor éjszaka bementünk a szobába lefeküdni, nagyjából csak a terepszínű ruha hiányzott rólunk, mivel úgy kellett titkos akcióban bekommandózni magunkat az ágyba, hogy ne ébredjen fel a kislány. És reggel is hasonló volt a helyzet: a papa kiosonása úgy 6-fél7 körül még csak-csak ment, de amint a mama felkelt, ez a kiscsaj egy pillanat alatt megérezte, hogy nincs ott a "reggelije", és ezzel kapcsolatos problémáit határozottan jelezte is mindenkinek. Így viszont Stellnek még fogat mosni sem volt ideje, nemhogy kenni és megenni néhány mézes kalácsot.
Ezt orvosolandó tegnap hozzávetőleg annyi bútort mozgattunk meg otthon, amennyit a Domusban, mikor új áru érkezik. Az eredmény: mama-papa kiköltözött a hálószobából, így a családban az egy főre jutó, négyzetméterben mért lakótér tekintetében Luca bőven átvette a vezetést, azaz a legkisebb is számít alapon a 62 centiméterével és a kb. 5,7 kilójával egyedül lakik egy közel 25 négyzetméteres szobában.
Én annak ellenére, hogy tegnap éjszaka (azaz inkább már ma) elég későn kerültem ágyba, nehezen aludtam el, mert valahogy az, hogy 1 méterre aludtunk tőle, adott egy plusz biztonságot ahhoz képest, mint mikor egy csukott ajtó és kb 8 méter választ el tőle. De nagyjány lett a csajszi, hisz még ebben a pillanatban is alszik, és remélhetőleg ez megy 9-ig. Szóval újabb változás: nagyjány lett a kis bogyókából, már egyedül alszik!

62 cm

Mozgalmas volt a hétvége, talán túl mozgalmas is. Szombaton külön volt a család, mert papa Csillebércen dolgozott, míg a lányok Barosson hédereltek. Vasárnap azonban közös családi ebéd volt, ahol Luca és Simi volt természetesen a középpontban, sőt már a "kézfogójuk" is megvolt.

Ezt követően meglátogattuk keresztfiúnkat, Bertit, aki maga nyitott ajtót, azaz már totyog. Lassan semmi haszna nem lesz a készségfejlesztő játéknak, amit a szülinapjára kapott.

Este pedig átjött Mari-Lichti-Robi-Gergő kvartett, de sajnos velük csak csonka estét töltöttünk együtt, mert Luca nem akart elaludni. Konkrétan fél 10-től úgy ordított, hogy már-már kezdtünk aggódni, hogy valami komoly baja van. Úgy sírt és kiabált torka szakadtából 20 percet, hogy közben ki sem nyitotta a szemét. És ez lehetett a kulcs, mert amint kinyitotta rögtön megnyugodott és egy kis szopi után aludt reggelig. Persze mikor kezdett el sírni? Éppen amikor barátainknak azt ecseteltük, "hogy már több mint egy hete minden éjszakát végigalszik", meg, hogy "az esti 9 órai szopi után reggel fél9-9-ig szundizik". Nem volt valami hiteles a mesénk, pedig a vasárnap estét leszámítva tényleg így van.

Ma Luca megkapta a diperte emlékeztetőt. Hősiesen észre sem vette, amikor beleszúrták tűt (persze elnézve a combját, ezen nem csodálkozunk), viszont amikor belenyomták az anyagot, akkor már jelezte, hogy ez nem volt ínyére való. De ekkor is csak kb. fél percet hüppögött, aztán teljes nyogalom. Ja és még valami: szóltunk "kedvenc" dokiknéninknek, hogy mérje meg legyen szíves, milyen hosszú a csajszi, mert azt látjuk, hogy lassan lelóg a pelenkázóról, meg hogy kitölti a kiskádját, de azért mégis szeretnénk tudni, hogy pontosan mennyi az annyi. Utólag azt kell, mondjam, hogy centire erre az eredményre jutunk akkor is, ha kettőnk közül valamelyikünk ránéz a gyerekre és mond egy számot, mert ezt a mérési módszer nem alkalmaznám, mondjuk hídépítésnél. A gyerek behúzott nyakkal, görnyedt háttal, felhúzott lábakkal volt 60,5 cm (53 cm-rel született), de ilyen testtartásban Michael Jordan is kényelmesen ellene a Sziklakápolnában. Szóval az én olvasatomban a mi kis bogyókánk legalább 62 cm. Nem mintha ennek jelentősége lenne, mert egyfelől gyönyörű, másfelől pedig így is, úgy nehéz vele együtt ebédelni.

Újabb fordulat

Egy posttal lejjebb azon örömködtünk, hogy milyen sok a változás, és milyen jó látni, hogy fejlődik a kismókus. Ezt követően Luca ma este drága Jolinéni egyik kedvenc szavával élve rátrompfolt erre is. A hatos szopi után Eszter betette a fekvőkébe (copyright by Stell - mivel járókának még nevezhető, mert csak fekszik benne). Papi leült mellé újságot olvasni, mami pedig kiment a konyhába. Ez persze, mármint hogy nem foglalkozik olyan intenzíven Lucával senki, tarthatatlan állapot számára. Méltatlankodását eleinte finom kis kiáltásokkal fejezte ki, majd úgy gondolta, hogy mélyen a szemembe néz éreztetve azt, milyen lelketlen vagyok, amiért olvasni próbálok ahelyett, hogy neki énekelnék valamit. Ahhoz azonban, hogy szemmel verhesse az apját oldalra kellett fordulnia, amit olyan játszi könnyedséggel tett meg, hogy csak na. Persze az alsó keze megakadályozta, hogy átforduljon, de miután Stell hasra fordította egy-két fekvőtámasz után úgy átfordult, ahogy Sike András ellenfelével az olimpiai döntőben. Ha ilyen ütemben változnak a dolgok, nem fogjuk bírni bejegyzéssel.

És a végére néhány kedvenc:
Luca kedvenc Bayern München futballistája Luca Toni. A fenyők közül luc a kedvence, népdalok közül pedig a Hull a szilva a fáról, mert van benne egy olyan sor, luca-luca kukolica delce (legalább is raccsoló apja előadásában).

Luca 3.0

Két dolgot szoktak mondani a "nagyöregek": 1. "A három hónapos kor mérföldkő egy baba fejlődésében." 2. "Ha fejlődik valamiben a baba, akkor egyszerre sok minden változik látványosan."

Igazából eddigi szülőségünk egy dolgot tett világossá számunkra: ezek a bölcsességek egy gyerekre sem illenek tökéletesen. Azonban most, hogy egyet kell aludni, és Combika 3 hónapos lesz, el kell ismernünk, hogy a fenti két megállapításban van valami. Az elmúlt napokban valami nagyon dinamikus fejlődést tapasztaltunk. Luca nyugodtan nézelődik akár egy órán keresztül is a séta közben. Luca az eddig is végigaludt éjszakára (22:00-05:00) rákontrázva már többször aludt 9-től 9-ig. Luca úgy fürdőzik esténként, mint takibácsi a Széchenyiben, ellazult izmokkal, mosolyogva, sírás nélkül (sakkozni még nem kezdett el). Luca gügyög, beszél, interakcióba lép. Luca megfogja a macit, a cicát és a tehén farkát is. És van még valami "megmagyarázhatatlan" globális változás is, amit nem lehet elmondani, leírni, csak érezzük, hogy valami történik.

Amúgy persze van ami nem változik: mindent szeret, ami színes, ami virág, ami béka, ami mama, ami papa, és továbbra is zabálnivalóan édes:

Mi mondjuk, ő mondja

Lucababa, Húsgombóc, Tündérke, Lúcia, Pukimanó, Lufiláb, CSOKI Puding, Angyalka, Lucia Fintori (olasz grófnő), Csokigolyó, Nunika, Hurkagyurka, Manófalvy Manó, Hercegnő, Duciarc, Tokatimi, Tündérvirág, Kukutyin, Bogyóka, Vigyori Vera, Duci Juci, Lucus Mucus

Nem kicsit, nagyon

Régen nem jelentkeztünk, pedig történt egysmás (Így kell ezt leírni? Azt hiszem. még sosem írtam le ezt a szót!). Voltunk például Luca Eszter oldali dédszüliénél Tiszaújvárosban. Ruskó nagymamáéknál (merthogy ők Stell nagyszülei ugye) is osztatlan sikert aratott a hölgy. Nagypapa és nagymama (összesen 164 évesek) vagy három órán át babusgatta Lucababát, sőt még a rokonság többi tiszaújvárosi része is tiszteletét tette.
No meg aztán voltunk a kötelező csípőszűrésen a Budai Gyermekkórházban. Mindamellett, hogy Ford sem alkotott embertelenebb futószalagot, azzal a tudattal távozhattunk egy óra elteltével, hogy csípő is rendben. Bár ezt Edit korábban borítékolta számunkra a masszírozások alkalmával. Apropó Edit: megvolt az utolsó "átmozgató edzés" is. Láthatóan sokkal jobb formában vannak Luca jobboldali nyakizmai: könnyebb fürdés közben megmosni, és aztán a kis húsredők közül kitörölgetni a vizet. Persze a nyakmozgással kapcsolatban az is beszédes, hogy már hetek óta nyomja a női fekvőtámaszokat, melyet sokszor másodpercekig is kitart, ahogy az itt látható.
Mindeközben Rita is nálunk járt, és hozta magával Adrienn üdvözletét és ajándékát Amerikából (jó, ha van amerikai "nagynéni"), és Stellel kifejezetten örültünk, hogy Rita egyelőre nem tervez visszamenni.
Ja, és a két jány fogta magát, és egyedül hagyta papit valamelyik pénteken, és az egész napot kint töltötte Barosson a nagyi legnagyobb örömére. Klári ezt követően elkerülhetetlennek tartotta egy összecsukható babaágy beszerzését (amit ezúton is köszönünk), így talán nem úgy fogunk egy vasárnapi ebédre megérkezni, mintha egy hétre utaznánk valahova.
Közben hugi elkezdte a leendő ház belsejének tervezését (jó, ha van egy belsőépítész a családban). Ha már a háznál járunk: sörözésünket követően Sanka annyira felbuzdult, hogy egy blog megjegyzésben vállalta a segítséget egy rekesz jófajta serért. Szegény, nem tudja, hogy szaván fogjuk.
Közben az is kiderült, hogy a gyerek hasonlít ránk, "nem kicsit, nagyon" (ha már most volt a beszéd kikerülésének évfordulója). De erről hamarosan képekben.

Bau Haus! Építs házat!

Hosszú és rögös út vezet egy ház felépítéséhez, melynek első (és sajnos minden bizonnyal csak első) hosszú és rögös etapját hagytuk magunk mögött ma este. Mint építtetők Stellel aláírtuk az építési engedélykérelem tervdokumentációjának mind a hat példányát, melyet holnap ad be építészünk, azaz drága papikám, illetve statikusunk, azaz drága mamikám az illetékes önkormányzathoz. Maga a dokumentáció vastagabb lett, mint egy nyíregyházi tanárképző főiskolás diplomamunkája. Helyet kapott benne számos nyilatkozat, részletes építészeti leírások, tűzvédelmi műszaki leírás, tartószerkezeti cuccok, épületgépészeti anyagok stb-stb. és természetesen a részletes tervdokumentáció, egészen pontosan 13 db tervrajz a leendő vityillóról. Ezek a tervek hamarosan láthatóak lesznek itt is, de addig is, hogy elképzelhető legyen mindenki számára mi a végcél, íme egy bauhaus stílusú ház, melyhez hasonló lesz a miénk is egyszer.

Még egyszer köszönjük műszaki családunknak az eddigi segítséget!

Walesi bárdok

Volt történés a hétvégén.

Itt jártak például a zenészek, Dóri és Zoli, hogy lássák:

"a nép, az istenadta nép, ha oly boldog-e rajt'"

Vagy kaptak háttérinformációkat vagy piszok jó a csokoládé ízlésük, mert a nagyon klassz babaruhák mellett egészen tökéletesen eltalálták a kedvenc csokijainkat, amiből szintén érkezett egy halom hál' Istennek. (Nemsokára közlünk ajánlás jelleggel egy rövidebb felsorolást kedvenc édességeinkről, ha már csokoládé a blog címe.) És ha már egy ilyen lehetőség van a kezünkben, mint ez a médium, újra biztosítom és egyben megnyugtatom Nagylaj barátunkat, hogy nem így szoktunk vacsorázni. Ez a csodálatosan megterített asztal ritka, mint a fehér holló, csak a vendégeknek tartogatjuk. Mi is a kanapén ülve esszük a szendvicset.

A szombat másik fontos történését kicsit korábbról kezdeném. Talán emlékeztek Luca az elején nem olyan ütemben tervezett enni, ahogy az kívánatos lett volna, viszont annál többet aludt a mi kis kínaink, így az első igazi kakira is (ami már nem magzatszurkos volt) várni kellett. Annál nagyobb öröm volt, mikor megérkezett. Egy hete hasonló cipőben járunk/jártunk. Múlt hétvégén még büszkén írogattam a blogba, hogy Luca nagy ívben tett rám, aztán mintha elvágták volna. 6 nap izgalommal teli várakozás következett, melynek során hugitól kezdve a védőnénin át a gyermekorvos unokatestvérig mindenki megnyugtatott minket, hogy csak tejen élő babiknál akár egy hét is eltelhet kaki nélkül. Ez persze mind szép, meg jó, de egy apa ilyen esetben (is) saját magából indul ki, és ugye mondanom sem kell, hogy közel egy hét...No, de mindegy. Eljött a szombat délelőtt: mama kimenőt kapott és elment úszni, így papával töltötte a délelőttöt a kis húsgombócunk. Némi alvás, egy kis snúgli, aztán hosszas beszélgetés papával a kanapén. Eközben apuka újra felhívta unokanővérét, hogy OK-e a szitu így a hatodik napon (azt mondta Dingi, hogy OK), majd elővette a mérleget, hogy lássa, ha már nem kakilt legalább hízott-e eleget a bébi, majd belesett a pelusba, de semmi. Aztán egyszercsak:

"Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. Pelus megől fehér galamb, bősz szag emelkedik."

Én másodszor örültem a kakijának tiszta szívből, főleg azért, mert csokigolyónkon is látszott a megkönnyebülés. A hatás magáért beszélt:

"Körötte csend amerre ment, és néma tartomány."

Mindezek fényében a vasárnap nyugisan telt, nagyrésze Barosson, ahol Jóska nagypapa először szorongatta meg unokáját. Láthatóan örültek egymásnak, melyben az érzelmi kötődésen túl az is közrejátszhatott, hogy egyikük sem egy lelkes diétázó. Persze minek is, amikor finom tej, illetve "tejfeles csirke" van ebédre, vagy egészen pontosan a vasárnapi asztalon láthattunk:

"Vadat és halat, s mi jó falat, szem-szájnak ingere,

Sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh."

Anno és most

Hála a nagyszülőknek (jelen esetben a Müller oldaliaknak), ismét randizhattunk Stellel, bár ezek a randik mégsem olyanok, mint kapcsolatunk hajnalán. Alapvető különbségek: anno nem voltak időkorlátaink, most viszont csak egy két órás film, vagy egy gyors vacsora fér bele (színház, vagy velencei fürdőzés nem nagyon játszik); anno akkor indultunk, mikor kedvünk tartotta, most viszont az éppen aktuális szoptatáshoz kell igazítani a randevú programját; anno nem vigyázott senki a lakásra, míg távol voltunk, most viszont lelkes önkénteseket kell toboroznunk, ha el akarunk menni; anno nem volt bekapcsolva a mobilunk a mozi alatt (mert kútúrát emberek vagyunk), most viszont lehalkítva ott nyugszik az ölünkben, hogy lássuk, ha valami nem kerek otthon; anno a feliratok végéig maradtunk a moziban (mert akkorra már nem volt tömeg és mosdóban is volt szabad piszoár), most viszont az utolsó szó elhangzása után már csapódik is mögöttünk a terem ajtaja (mondjuk ilyenkor sincsenek sokan a WC-ben); anno mozi után volt még egy kis andalgás, lődörgés, romantikázás, most viszont futás és padlógáz hazáig.
Bár a fentiekből úgy tűnik, hogy romlott a randevúk minősége és élvezhetősége, ez egyáltalán nincs így. Amiből kevés van, azt könnyebb megbecsülni, és a változások okozója édes, még akkor is, ha megveszik egy kis ciciért, mire hazaérünk.

A változások okozója gyakorlatilag élő képen, mivel ez most zajlik a hálószobában:

(Amúgy várakozásaimnak megfelelően A sötét lovag zseniális film. Persze elfogult vagyok Christian Bale-lel szemben, de akkor is...)

5 nő, 1 nappali

Ma megkaptuk a 2 hónapos korban adandó DiPerTe + IPV I/a védőoltást, legalábbis az első adagot belőle. Annak ellenére, hogy Luca combjain annyi a hús, mint egy jobbfajta mészárszéken (bizonyíték lent), mégis igen fájt neki az injekció. Szerencsére délutánra már nyoma sem volt ennek a rossz élménynek, így kipihenten és a maga módján mosolyogva várta Verát, Ancsát és Enit. 5 csaj egy szobában.

Teszünk a volumenkorlátra

Ma nagyon komoly egészségügi napot tartottunk. Reggel Editnél jártunk nyakizomnyújtó tornán. Azt túlzás lenne állítani, hogy Luca oda meg vissza volt attól a kb. fél órától, amit a szőnyegen töltött, de biztosak vagyunk benne Edit ujjai csodát tesznek majd néhány alkalom alatt, és az a kicsit letapadt jobboldali nyakfordító és -bólintó izom tökéletes állapotba kerül. (Képek a Picasa-n és lent)
Délután ultrahangon voltunk a csajszival, mely története néhány héttel ezelőtt kezdődött. Még közel sem volt Luca 6 hetes, amikor elment Stell a Honvéd kórház Királyhágó utcai intézményébe, mely túl messze nincs tőlünk. Egészen pontosan az utca túloldalán. És próbált időpontot kérni a 6 hetes hasi és koponya ultrahangra. Augusztus első felében azt tudták mondani, hogy majd jöjjön vissza szeptemberben, amikor majd tudnak időpontot adni valamikor októberre. Akkor nagyjából 16 hetes lesz a jány. Persze ezzel sem kéne törődni hisz a vizsgálatot fél éves korig kell elvégezni, de valahogy mégis azt érzem, hogy ha bármi gond van, jobb ha 6-8 hetesen rájövünk, és nem 16 hetesen tudunk meg valami szörnyűséget. Szóval nem tudom, hogy a frankó volumenkorlát, vagy más elmebaj okozza ezt, de úgy döntöttünk, hogy a nyugalom megér nekünk 3.000 Ft-ot, és elmentünk egy magánrendelésre, ahol a doktornő és asszisztense először is odavolt a gyerektől, másodszor pedig mindent rendben talált. Az UH-on látott egy nagy teli húgyhólyagot, amiből vizsgálat közben csurrant-cseppent több helyre, rendben lévő lépet, veséket és gyomrot, illetve egy tökéletesen egészséges koponyát és agyféltekéket.

Milestones (Érted? Miles!)

Fontos nap ez ma több szempontból is:

1. Luca ma 2 hónapos, és összehasonlítva a születéskori énjével döbbenetes a változás.



2. Ma éjszaka történt meg először, hogy Luca átaludta az éjszakát. Ez az jelenti, hogy vasárnap este fél 9 körül evett és úgy 10 körül aludta el, és csak reggel fél 7-kor gondolta úgy, hogy fel kell ébresztenie a szüleit.
3. Minek után augusztus 21-én elindult a látogatottság-számláló, ma elérte a blog a félezer oldalletöltést. Köszönjük az érdeklődést.

Ez is Ausztria

Tamás sógor küldött egy-két képet, és remélem folytatja. Luca a hordozókendőben.

Szar ügy

Délután a kommunikáció érdekes csatornáját választotta Luca akkor, amikor máig ismeretlen dolgot akart közölni velem. A lenti képet csak erős idegzetűeknek és üres gyomrúaknak javasolom megnézni. Nem túl gusztusos, de eszembe jut az anekdóta a fagyott kismadárról, akit leszartak, ami felmelegítette, és visszahozta az életbe, és akit aztán a róka kihúzott a kakiból, és megevett. A tanulság valami olyasmi volt, hogy nem mindenki rossz, aki leszar, és ne bízz meg mindenkiben, aki kihúz a szarból, vagy valami ilyesmi. Szóval nincs harag.

Ausztria 2-5. nap

Először is bocsánat, hogy csak most írok, de a Bad Kleinkirchheimben fennálló interpenetráció a Twin Peaks FBI ügynökének, Albert Rosenfieldnek a szavait juttatja eszembe: "Az itteni körülmények új jelentést adnak annak a szónak, hogy primitív!" No de mindegy, újra itthon, újra gépközelben. Most ugyan Luca itt alszik a hasamon, és nem minden betűt látok a klaviatúrán, de legalább nem közlik velem, hogy "Leider...(blablabla)...nur für Hotelgäste...(blablabla)!".

Úgy indultunk ki, hogy hideg lesz, tuti esni fog az eső, és talán esténként (amikor a gyerekek alszanak) lesz időnk buglizni. Hát nem szakadt rólunk a víz, de hideg nem volt, meglepő módon egy csepp eső sem esett, és mivel a három gyerek teljesen más ritmusban élt (mi meg estére teljesen kifingtunk) a Boggle-val sem játszottunk. Annak ellenére, hogy a fenti elképzeléseinkből az ég egy adta világon semmi nem valósult meg, nagyon jól éreztük magunkat: mert baromi cuki gyerekeink vannak, mert szinte végig hétágra sütött a nap, mert a fiúk minden este szaunáztak, mert rengeteg gomba volt a környéken és nagyon jókat főztünk ezekből, mert Árminnal felfedeztük a szőrös borsót, mint új fajt, mert Tomitól sok hülyeséget és néhány okosságot tudtunk meg Darwinról, Tokióról, a meleg felvonulásról, vagy éppen az egykori Szovjetunió fürdési szokásairól, mert Luca és Simi felváltva mosolyogtak, mert Ármin jóéjt puszit adott unokatesója combjára, mert nem volt TV, viszont 4 részletben egy kb. 2 colos képernyővel rendelkező DVD lejátszón megnéztük a Minden végzet nehéz-t, mert úgy ittuk a Radlert, mint a vizet, vagy mert a hűvös estékre jól befütöttünk a cserépkályhába.

És hogy mi történt még? Felvonóval felmentünk 1920 méter magasra, Ármin és Tomi élményfürdőzött, Luca-Stell-Máté kirándult a Feldsee körül, frankó osztrák kolbászokat grilleztünk, öt összekevert 2000 darabos kék eget ábrázoló puzzlet próbáltunk kirakni, amin elvétve tehenet fejő osztrák parasztnénik, vagy éppen bús képű kiskutyák bukkantak fel, orrszívó-porszívóztunk minden 18 év alatti fiatalnál, és próbáltuk elaltatni-megvigasztalni-megetetni-foglalkoztatni-megnevetettni gyerekeinket.

Luca a labancoknál töltött egy hét alatt majdnem elérte az 5 kg-ot (4920 gr), beleszeretett a snugliba (ez egy bébihordozó), olyan betűkombinációkat közöl velünk, mint ejű, nde, ege vagy áó. És nagy köszönet a Gyöngyös-Zsömbölyi családnak a mózesért, mert Lucababa nagyon jókat aludt benne.

Ausztria 1. nap

Elég nyugis éjszaka után mi hárman voltunk az elsők lent a nappaliban, de nem sokat kellett várni a többiekre sem. Reggeli közben a lányok hódolhattak listaírási hóbortjuknak, ami után a fiúk levágtattak a völgybe, hogy a cetli alapján bevásároljanak. Ugyan Ausztria, ugyan 21. század, ugyan frekventált turistaparadicsom, de nethez jutni sehol sem lehet. Osztrák pékkisasszony arra a szókapcsolatra, hogy „wireless internet connection”, úgy nézett ki a fejéből, mint egy lekváros buci. Szóval egyelőre nincs net, talán majd holnap valamelyik hotelben. Vissza a hegyre.
Mint annak idején: „Férfi hoz hús! Férfi csihol tűz! Férfi csinál ebéd!” Méghozzá milyen jó kis germán ebéd: 4-5 féle kolbász grillen, friss zöldségek, sajtok. Kaja után pihenés a napos teraszon, ahol számos új dolgot tudtuk meg. Tomitól megtudtuk például, hogy Ármin nem botot tart a kezében, hanem egy Angelika nevű növény üreges szárát (nem csoda, hogy a gyerek első szava annak idején az volt, hogy rigó), Zsófitól, hogy Simi csíkos sapkában nagyon hasonlít Novák Péterhez, és Stelltől, hogy Luca kedvenc dala az úttörő táborokat idéző „Nyár van, nyár van, röpke lepke…” kezdetű nóta, melyet ha meghallott, rögtön álomba merült.Este és az éjszaka kicsit munkásabb volt mindkét családnál, de a négy szülő felváltva meg tudta nézni a Minden végzet nehéz című filmet. Én a közepéből láttam kb. 20 percet, és az elég szórakoztató volt.

Ausztria 0. nap

Az előző 3-4 nap sok nyüszögése és a nehéz elalvások idegölő utat sejtettek Sankt Oswald-ba. Hiba volt azonbannem bízni Lucába, mert ez a csajszi egy tündér. Remélem, ezt a hibát nem követjük el többet. A reggeli 6 órás szopi után 7-kor nekiindultunk a 600 km-es útnak. A „mélypont” Győr és Hegyeshalom között volt, amikor némi hasfájás miatt 20-25 perc sírás váltotta fel Miles Davis zenéjét. Utólag azt gondolom, hogy csak az első külföldi út miatti izgalom okozta a sírást, mert, ahogy Ausztriába „léptünk”, elhallgatott a kislány. A gyerekpukikkal vegyített ”seggeni” határon úgy suhantunk át, mintha ott se lett volna. Még szerencse megcsináltattuk a gyerek útlevelét, nagy szükség volt rá.
Bécs előtt ás valamivel 9 után pelenkázás a Corolla hátsó ülésén, majd félóra kaja. Mindeközben középhullámon befogtuk a Kossuthot, mert 9:45-től el kellett páholnunk a jenkiket. Azt nem állítom, hogy Luca végigtombolta pekingi harmadik aranyunkat (mi igen), azt viszont igen, hogy ebédig (Graz utánig) aludt, mint egy angyal. Innen már csak egy laza 2 órás etap, és landoltunk az erdőszéli házikónkban. Nagyon klassz helyen vagyunk, mely újabb bizonyítéka annak, hogy Ausztria az Ausztria. Földig lógó muskátlik, fachwerk-házak ölelte szűk utcák, egyenes járda, frissen kaszált mező. Ez nem Svájc, ahol az emberek „arca is élre vasalt” (copy right rádiókabaré), hanem a fenyők, hegyek, Sparok országa. Ugyanakkor 1450 méteren, ha nem süt oda a nap, elkel a kisbabáknak a meleg ruha kint.Vacsora után Simi végig nyúlt a mózesében, Lucával viszont jó két órás sétálgatás, masszírozás, tornászgatás. Aztán az esti etetés már nyugalmat hozott, olyannyira, hogy a fiúk – Tomi, Márkusz és én – szaunáztunk egy nagyot.

Veszettül készülődünk

Mindenki a maga módján készülődik a holnapi ausztriai útra:
Mama pakolja ruhákat, nézi a listákat és összeszedi az út hozzávalóit.
Papa biztosítást köt, autót mosat és blogot ír.
Luca pedig alszik, ezzel időt hagyva a szülőknek az előkészületekhez. Persze ezek nem olyan tartós alvások, de azért van 15-20 percünk itt-ott.

Több kép Luca készülődéséről itt

Ausztria -1.nap

Holnap kora reggel indulunk Ausztriába egy hétre. Jelen állás szerint - nekem legalábbis úgy tűnik - kicsivel átgondoltabban kell elindulnunk, mint ahogy ezt eddig tettük Stellel. Az most nem fog működni, hogy randomszerűen bedobálunk 1-2 ruhát a táskába, és irány Hegymagas. Persze az átgondolt készülődésben Eszter sokkal jobb nálam. Ő már 2 napja írja a kis listáit, hogy miket kell vinnünk, miket kell még beszereznünk és miket kell még intéznünk. Mindenesetre Bad Kleinkirchheimben - mivel 1450 m-en fekvő síparadicsomról van szó - előreláthatólag jóval több meleg ruhára lesz szükségünk, ott ugyanis a jövő héten 12-20 C között lesz a hőmérséklet.Mindebben számomra a legfurcsább a cipő lesz, mert vagy 3 hónapja nem volt cipő a lábamon, el is felejtettem, milyen az. Lucának bepakolunk 3-4 sapkát, a korábban megvett kesztyűcskét, vastag hálózsákokat, és az ottani kényelmes alvásához szükséges mózest, melyről Gergő-Kriszta-Ákos gondoskodott. Ezúttal is köszönjük, Luca már most jókat aludt benne.
Az ottani arányok egészségesnek tűnnek:

• 4 gyerek (Luca, Simi, Ármin és Nonni kutya) jut 4 felnőttre (Stell, hugi, Tamás és én)
• sógor fotózik, én videózom
• hugiék jól főznek, mi szeretünk enni
• mi nagyon szeretjük a csokit, a Farkas-Müller család pedig csak szereti

Összességében szerencse, hogy a ház, amit kibéreltünk a falu utolsó utcájának a legvégén, közvetlenül az erdőszélen van. Így a Sankt Oswaldot nem fogjuk felsírni békés álmából, és nekünk sem kell alkalmazkodnunk senkihez.

(Ausztriai úti naplónkkal terveink szerinte napról-napra jelentkezni fogunk - feltéve, ha valóban van wifi a faluban.)

Két szupercuki

Ezt most küldte sógor. Hálás köszönet érte. Remélhetőleg Ausztriából is hasonlóan klassz fotókkal térünk haza. Hát nem ultracukik így együtt?!

A többit itt találjátok: http://picasaweb.google.com/mueller.mate/LucaSMamaBudafokon

Leányfalu és patent

Két nagyon klassz élményben volt részünk köszönhetően Editnek és a Gyöngyös-Zsömbölyi családnak.

Még kedden reggel elmentünk Stell kedves ismerőséhez, Edithez, aki DSGM módszer alapján dolgozik, mely számos csecsemőnek segített már akár az orvosilag gyógyíthatatlannak tűnő problémák leküzdésében. Mi hál' istennek csak azért mentünk, mert szerettünk volna megbizonyosodni róla, hogy Luca izomzatával és csontozatával minden rendben. Amit hallottunk az valami hihetetlenül jól esett: "Ez a Luca lány, ez nagyon patent!" És tényleg: annyira egyben van, hogy egy apró kis nyakizomletapadás kivételével mindene tökéletes. Ahogy azt eddig is látta az elfogult szülői szem.

Aztán szerda reggel kiautóztunk Gergőhöz, Krisztához és Ákoshoz Leányfalura. Annyira jó volt látni a Gyöngyös-Zsömbölyi családot, hogy egész délelőtt ott maradtunk. Gyönyörködtünk egymás gyerekében, aminél nincs jobb elfoglaltság azt hiszem. Persze a muffin is nagyon finom volt. És köszönjük a képet:

Még egy 3-as

Köszönjük a tűzijátékot! Köszönjük a Kossuth téri zászlófelvonást! Köszönjük a repülőbemutatót! Még ugyan messze vagyunk az aranylakodalomtól, de közelebb, mint mondjuk egy éve!

Három év házasság alatt: Eszter tovább szépült, nekem kevesebb a hajam! Eszter mosolya még mindig tündéri, én meg már nem járok Karel Gott ruhákban!

3-ból 3

3 nap, 3 látogatói "turnus", 3 elégedett látogatói csoport.

Szombat: Zsolti a papához jött elsősorban, és ezt Luca annak rendje és módja szerint meg is érezte. Nagyon csajszis a lyány, mert egy sértődött dívaként reagált a helyzetre, és szokásával ellentétben nem a nyugis, zabálnivaló arcát mutatta. Egyébként rendszerint azt mutatja társaságban. Hiába, a korábbi szavazás szerint akár pr-es is lehet. Mindezek ellenére, illetve a sikeres angol bajnoki szereplés hatására, Zsolti elégedetten távozott.

Vasárnap: Délben jót ebédeltünk Hencsinél és Andrisnál, ahol úgy viselkedett, mint egy angyal, azaz végigaludta szülei és nagyszülei ebédjét. Hencsi nagy bánatára, mert így nem tudta megdögönyözni a tündérkét. Aztán délután Dani érkezett szülei, Judy és Bandu kíséretében randevúra. Luca kissé modortalan volt, mivel szinte végigaludta a délutáni találkozót, de bízunk benne, hogy ez nem veszi kedvét a világ legnagyobb víziló-evőjének, és a jövőben is szakít időt Lucára a színes ruhacsipeszek mellett.

Hétfő: Sanka barátunk jött Luca-nézőbe, amiből végül sokkal inkább Sanka-néző lett, mivel a csajszit olyan szinten megbabonáztam Sándorunk tekintete, hogy nézte és ámuldozott, és csak nézte és ámuldozott.

Mindez persze érthető, mert a kicsike egyre interaktívabb, egyre többet reagál a vele kommunikálókhoz, és már vissza is mosolyog a maga 7 hetes módján:

Érdekes élmények

Szeretem a lakásunkat, annál is inkább, mert vagy 8 év köt ide. Ugyanakkor mégis van abban valami nagyon jellemző és abszurd, hogy miután édesanya 2 órája altatja Lucát, egy rendőrautó úgy gondolja, hogy az előttünk lévő lámpás kereszteződésben próbálja ki, milyen, ha a szirénáját ki-bekapcsolgatja. Én nem mondom, hogy munkaidőben nem szabad szórakozni, azt se mondom, hogy ne szirénázzon, ha sietnie kell, de komolyan mondom, ennyi megkülönböztető jelzéssel közlekedő jármű New Yorkban nincsen. Bármennyire is szolgálnak és védenek, jó lesz kiköltözni Barossra.
Erről jut eszembe: nem is tudom, hogy mókás, vagy elképesztő, hogy a 21. században a Fővárosi Csatornázási Műveknek 1, azaz egy hónapjába telik kiállítani egy hozzájárulási engedélyt. Csakhogy érthető legyen ez mitől érdemel meg egy bekezdést: Az építési engedélyhez szükség van a közműszolgáltatóktól elvi hozzájárulási nyilatkozatra, melyben kijelentik, hogy az adott ingatlanon elvben (hangsúlyozottan ez nem kötelezi őket semmire) nincs akadálya, hogy be legyen vezetve a gáz, a villany, a víz és a csatorna. Az első három többé-kevésbé zökkenőmentesen zsebbe került, de a csatorna. Ehhez kitöltök egy négyoldalas formanyomtatvány (melyet meglepő módon az FCSM honalpjáról le lehet tölteni), amivel betipegek a központi ügyfélszolgálatra. Az őr mosolyog, húz nekem egy számot, kedvesen megmutatja, hogy ott egy szabad szék, és megnyugtat, hogy csak ketten vannak előttem (utólag azt kell mondjam, hogy az a legkevesebb, hogy hányan vannak előttem). Villog a 325-ös, úgyhogy a kitöltött nyomtatvánnyal, a Földhivatalból kiváltott hivatalos helyszínrajzzal odaülök az asztalhoz. Odaadom a szabadságából visszajött adria-barna fiatalembernek a papírokat, helyeslően bólogat, hogy minden rendben, beüti a helyrajzi számot, és megnyugodva látom a monitorján, hogy minden adat digitálisan is rendelkezésre áll, minden számítógépre van víve. A helyrajzi szám alapján 10 másodperc után kiderül, hogy az utcában van csatorna, a csatornának van kivezető csonkja a telekre, így elvben nincs akadálya, hogy rákapcsolódjon leendő házunk. Kipihent szemmel rám néz Gábor, az ügyintéző, majd ezt mondja:
- "Minden rendben, nincs akadálya a bekötésnek. Ki tudjuk adni a hozzájárulási nyilatkozatot!"
- "Szuper!" - mondom én.
Mire ő:
- "Egy hónapon belül postázzuk!"
Ez kissé váratlanul ért, így visszakérdeztem:
- "Mi tart egy hónapig egy olyan papír kinyomtatásában, melyben csupán annyi szerepel, hogy adataink szerint, elvben, ha a Jóisten is úgy akarja, be lehet kötni az ingatlant a csatornahálózatba?"
A válasz gyorsan és ellentmondást nem tűrően érkezett:
- "Hát, sajnos az adminisztráció!"
Erre már nem tudtam visszakérdezni, mert mindenki érdekében felálltam. Persze Orsi barátunk megnyugtatott, hogy csak azért értetlenkedek, mert még nem volt kapcsolatom a kéményseprőkkel. Szerencsére nekik nem kell elvben hozzájárulniuk, hogy adataik szerint a leendő házunk fölött van légtér, ahová kieregethetem a füstöt. Remélem jó lesz kiköltözni Barossra.

34535 nap

Tegnap találkozott egymással a "szűk" Müller család két tagja. Ez önmagában nem nagy hír, mert 40 ember közül (1 dédnagymama, 4 fiú, 5 feleség, 11 unoka, 5 házastárs, 14 dédunoka) akár még véletlenül is összefuthat kettő. Csakhogy a tegnapi randevú mégis különleges volt, mert a feleket 2 világháború, 7 politikai rendszer, 24 olimpia, jópár diktátor és 94 év 7 hónap (azaz 34535 nap) választotta el, ugyanis a család legidősebb és legfiatalabb tagja találkozott. Drága Omikánk és Lucababa együttléte mégis, vagy inkább természetesen hihetetlen harmonikusra sikerült.

Luca "long run"-on van

Az a helyzet, hogy ez a gyerekgondozás, -nevelés, amikor Luca alszik vagy eszik, akkor nagyon szimpla, minden más esetben dilemmák egész sorával kell szembe néznünk. Most éppen a "miért sír a babánk" klasszikus Nök Lapja Café topicindító kérdést boncolgatjuk, de vagy öt napja. Miután élő ember nem tudott magyarázatot adni a jelenségre, mindenki azt a választ adta, hogy "fáj a pocija". Ez egyébként valószínű is, mivel szegény olyan lábfelhúzó és hasizomerősítő munkát végez a nap nagyrészében, hogy azt sok step-aerobic oktató is megirigyelné. No, miután a hasfájást valószínűsítettük, nekiláttunk megtalálni az ellenszert. Természetesen ez egy újabb olyan kérdés, amiben tucatnyi megoldási lehetőség közül kell kiválasztani a megfelelőt úgy, hogy minden ellenszernek hangos és népes rajongótábora van, akik nem rejtik véka alávéleményüket, sőt az ő ultimate problémamegoldó szerükön túli dolgokat egyenes ördögtől valónak tekintik. Ilyen technikai körülmények között nincs más lehetőségünk, mint amit, ha jól emlékszem Kriszta barátnőnk csinált végig Gergővel: kipróbáljuk az összes lehetőséget szép sorjában. Persze lehet úgy fogunk járni, mint ők: mire végére értek a különböző teáknak, tornáknak, csodaitókáknak Gergő ki is nőtte a hasfájását.
Szóval először kezdtük a hasrafektetéssel. Ez a megoldás csak abban az esetben vált be, amikor a vállunkon már elaludt Luca, így eleve nem fájt a hasa. Aztán jött az édeskömény tea. Ez a tea arra hivatott, hogy a szeleket kihajtsa a kicsiből. Egy probléma van csak vele: ha rosszul gondoljuk és nem hasfájás miatt nyűgös, akkor ez annyit szelet gerjeszt odabent, hogy attól fog fájni a pocakja. Mindenesetre nekünk nem nagyon vált be, mert ugyan Luca benyakalt belőle férfiembereket is megszégyenítő mennyiséget, de a pisis pelenkák megduplázódásán túl nem igazán történt változás. Aztán jött a torna meg a hassimogatás. Ezek is kb. olyan "találati aránnyal" működnek, mint a hazai időjáráselőrejelzők. Van, hogy segített, van, hogy nem. Most éppen a Grippe Waternél tartunk, ami úgy tűnik pillanatnyilag, hogy az eddigi legjobb megoldás, de persze várjuk ki a végét.
Hasonló dilemma a cumi vs. nem cumi kérdés. Nem mennék bele a két tábor érvrendszerébe, mert akkor újra elbizonytalanodunk, hogy jól tettük-e, hogy vettünk cumit a kicsinek. Mindenesetre mivel - ahogy fent írtam - olyan mennyiségű teát képes meginni, ami már ijesztő, kezdtünk arra gyanakodni, hogy a cumisüvegből való teaivással, csak a szopóreflexét akarja kielégíteni, így a vétel mellett döntöttünk. Egyelőre a végzetes rászokás nem veszélyezteti Lucababát, ugyanis túl sokszor nem kell neki, ha meg kell, akkor sem tartja bent hosszú ideig. Szóval az esetek nagy részében el van nélküle.

Sorolhatnám még a napi szinten felmerülő kérdéseket, de mielőtt bárki azt hinné, hogy nekünk rossz, inkább valami örömhírrel zárom le ezt a post-ot. Nagylaj barátunk - aki hál'istennek még nálam is fanatikusabb Kimi Raikkönen szurkoló - mindig azzal bíztat, mikor Kimi a szabadedzéseken valamivel lassabb a vetélytársaknál, hogy "Kimi long run-on van!", ami azt jelenti, hogy megvannak a megfelelő beállítások, így nem egy-egy gyors kört próbál meg menni, hanem megtankoltan, a versenyt szimulálva köröz a pályán, ami a plusz súly miatt ugyan lassabbá teszi a többieknél, de mindenképpen hasznos a verseny szempontjából. Szóval, bár fentiekből úgy tűnik, hogy mama-papa nem találta még meg a megfelelő beállításokat Lucánál, valószínűleg azok mégis meg vannak, mert a csajszi most már harmadik éjszaka long run-on van, azaz 6-6 és fél órákat alszik egyhuzamban, ezzel is nyugalmat biztosva versenymérnökeinek.

Lent ritka napközbeni alvásainak egyike: