Itt jártak például a zenészek, Dóri és Zoli, hogy lássák:
"a nép, az istenadta nép, ha oly boldog-e rajt'"
Vagy kaptak háttérinformációkat vagy piszok jó a csokoládé ízlésük, mert a nagyon klassz babaruhák mellett egészen tökéletesen eltalálták a kedvenc csokijainkat, amiből szintén érkezett egy halom hál' Istennek. (Nemsokára közlünk ajánlás jelleggel egy rövidebb felsorolást kedvenc édességeinkről, ha már csokoládé a blog címe.) És ha már egy ilyen lehetőség van a kezünkben, mint ez a médium, újra biztosítom és egyben megnyugtatom Nagylaj barátunkat, hogy nem így szoktunk vacsorázni. Ez a csodálatosan megterített asztal ritka, mint a fehér holló, csak a vendégeknek tartogatjuk. Mi is a kanapén ülve esszük a szendvicset.
A szombat másik fontos történését kicsit korábbról kezdeném. Talán emlékeztek Luca az elején nem olyan ütemben tervezett enni, ahogy az kívánatos lett volna, viszont annál többet aludt a mi kis kínaink, így az első igazi kakira is (ami már nem magzatszurkos volt) várni kellett. Annál nagyobb öröm volt, mikor megérkezett. Egy hete hasonló cipőben járunk/jártunk. Múlt hétvégén még büszkén írogattam a blogba, hogy Luca nagy ívben tett rám, aztán mintha elvágták volna. 6 nap izgalommal teli várakozás következett, melynek során hugitól kezdve a védőnénin át a gyermekorvos unokatestvérig mindenki megnyugtatott minket, hogy csak tejen élő babiknál akár egy hét is eltelhet kaki nélkül. Ez persze mind szép, meg jó, de egy apa ilyen esetben (is) saját magából indul ki, és ugye mondanom sem kell, hogy közel egy hét...No, de mindegy. Eljött a szombat délelőtt: mama kimenőt kapott és elment úszni, így papával töltötte a délelőttöt a kis húsgombócunk. Némi alvás, egy kis snúgli, aztán hosszas beszélgetés papával a kanapén. Eközben apuka újra felhívta unokanővérét, hogy OK-e a szitu így a hatodik napon (azt mondta Dingi, hogy OK), majd elővette a mérleget, hogy lássa, ha már nem kakilt legalább hízott-e eleget a bébi, majd belesett a pelusba, de semmi. Aztán egyszercsak:
"Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. Pelus megől fehér galamb, bősz szag emelkedik."
Én másodszor örültem a kakijának tiszta szívből, főleg azért, mert csokigolyónkon is látszott a megkönnyebülés. A hatás magáért beszélt:
"Körötte csend amerre ment, és néma tartomány."
Mindezek fényében a vasárnap nyugisan telt, nagyrésze Barosson, ahol Jóska nagypapa először szorongatta meg unokáját. Láthatóan örültek egymásnak, melyben az érzelmi kötődésen túl az is közrejátszhatott, hogy egyikük sem egy lelkes diétázó. Persze minek is, amikor finom tej, illetve "tejfeles csirke" van ebédre, vagy egészen pontosan a vasárnapi asztalon láthattunk:
"Vadat és halat, s mi jó falat, szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord, hogy nézni is tereh."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése