Anno és most

Hála a nagyszülőknek (jelen esetben a Müller oldaliaknak), ismét randizhattunk Stellel, bár ezek a randik mégsem olyanok, mint kapcsolatunk hajnalán. Alapvető különbségek: anno nem voltak időkorlátaink, most viszont csak egy két órás film, vagy egy gyors vacsora fér bele (színház, vagy velencei fürdőzés nem nagyon játszik); anno akkor indultunk, mikor kedvünk tartotta, most viszont az éppen aktuális szoptatáshoz kell igazítani a randevú programját; anno nem vigyázott senki a lakásra, míg távol voltunk, most viszont lelkes önkénteseket kell toboroznunk, ha el akarunk menni; anno nem volt bekapcsolva a mobilunk a mozi alatt (mert kútúrát emberek vagyunk), most viszont lehalkítva ott nyugszik az ölünkben, hogy lássuk, ha valami nem kerek otthon; anno a feliratok végéig maradtunk a moziban (mert akkorra már nem volt tömeg és mosdóban is volt szabad piszoár), most viszont az utolsó szó elhangzása után már csapódik is mögöttünk a terem ajtaja (mondjuk ilyenkor sincsenek sokan a WC-ben); anno mozi után volt még egy kis andalgás, lődörgés, romantikázás, most viszont futás és padlógáz hazáig.
Bár a fentiekből úgy tűnik, hogy romlott a randevúk minősége és élvezhetősége, ez egyáltalán nincs így. Amiből kevés van, azt könnyebb megbecsülni, és a változások okozója édes, még akkor is, ha megveszik egy kis ciciért, mire hazaérünk.

A változások okozója gyakorlatilag élő képen, mivel ez most zajlik a hálószobában:

(Amúgy várakozásaimnak megfelelően A sötét lovag zseniális film. Persze elfogult vagyok Christian Bale-lel szemben, de akkor is...)