Talán csak a nagy meleg az oka, hogy Luca mostanában átlagban 6-7 egész percen keresztül nem igényli a szülői törődést, viszont ezen hosszúnak egyáltalán nem nevezhető idő után vigasztalhatatlanul keresi a társaságunkat. Persze az is lehet, hogy ahogy Picassonak volt "Kék korszaka", melyben kijelentette: "Arra születtem, hogy festő legyek. Én festő vagyok. És csak spanyolul tudok festeni.", úgy Lucának is van "Síró korszaka": "Arra születtem, hogy baba legyek. Én baba vagyok. És csak sírva tudok baba lenni.". Végül is az egész nem olyan tragikus hiszen nagyjából 9 körül elkezdjük altatni és ripsz-ropsz itt van az éjjel 1 óra, és már majdnem alszik. Eddigre már Stellel lejártunk úgy 10-12 km-t a szobában vállunkon a kiscsajjal, akik ott rendre beszunyál, de abban a pillanatban, hogy eltávolodik az auránktól, már rakoncátlankodik. De persze semmi nem tart örökké, és amilyen gyorsan változnak a dolgok a lyánynál, lehet, hogy mire ezt olvasod már úgy kell keltetgetni, hogy egyen.
Ez volt a helyzet például tegnap, amikor unokatesó találkozót rendeztünk a nagyszülőknél, ahova Luca csukott szemmel érkezett, majd evett és csukott szemmel távozott. Mindeközben eltelt nagyjából 4 óra. Szóval a "vidéki" levegő nagyonjót tett neki. Egyedüli a pelenkázás alatt lehetett hallani a hangját, amit Simi nem tudott mire vélni:
Pénteken meg Zsolti volt itt, akitől megkapta első játékát a kishölgy: egy csörgő zöld maci. megköszönni ugyan még nem köszönte meg, de elégedettségét kifejezendő. rottyantott egy nagyot.
1 megjegyzés:
Lesz ez még másként is, hiszen Picasso mesternek is volt rózsaszín korszaka.
Pénteken támadunk, megyünk délelőtt hozzátok, vagy még nem tudjátok?:)))
Al Pacino
Megjegyzés küldése