Hátha olvas még minket valaki

Szinte napra pontosan fél éve nem írtunk semmit ide. Lehet, hogy ezt a postot már senki sem fogja olvasni, mivel belefáradtatok a várakozásba (mindez természetesen nem vonatkozik Klárira és hugira, akik 6 hónapja rágják a fülünket a blog miatt). Érthető módon nem igazán lehet leírni mindazt, ami ez idő alatt történt, de címszavakban megpróbálunk megemlékezni róla.

Luca:

- elmúlt másfél éves

- beszél (ízelítő a kedvenc szavainkból: kakótya=karácsonyfa; cicui=kisfiú; anyuni=aludni; házsóka=hálózsák; hamui=hajgumi; hópuszi=hókuszpók; Sisumi= Simi úr)

- furmányosan firnyákosan fifikás

- énekel (pl. a Boci. boci tarka első sorát teljesen felismerhetően szövegestül, dallamostul)

- átalussza az éjszakákat, ami valószínűleg hozzájárul ahhoz, hogy hihetetlenül kiegyensúlyozott

...és még végtelen és egy dolog, amit nem lehet leírni, csak úgy jellemezni, hogy nagyon vicces vele az élet.

Család:

- Stell egy év kihagyás után folytatja az egyetemet

- eladtuk a Királyhágó utcai lakást, ahol 10 évet éltem, éltünk

- három hét alatt kiköltöztünk (ezúton is köszönjük Cincikének, Bazsinak és Zsoltinak a segítséget, és Robinak, Gergőnek és Pali bának a több mint 80 dobozt, amit meg is töltöttünk)

- ideiglenesen beköltöztünk a szülőkhöz, ami mondanom sem kell, óriási segítség

- gőzerővel halad a házépítés, úgyhogy remélhetőleg nyár elején már újra költözhetünk

...és összességében minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg vagyunk elégedve.

Persze Bogyó a legfontosabb, akiről alább néhány kép az elmúlt hétről:

Made with Slideshow Embed Tool