Koncertre menni Luca mellett

Tegnap este koncerten voltunk Stellel. Nem is akármilyenen: egyik kedvencünk, Jamie Cullum fellépésével vette kezdetét a huszadik bécsi jazzfesztivál. Én nem különösebben vagyok oda az angolokért, de ez a twentysomething gyerek tud valamit. Az elmúlt években már háromszor voltunk valamilyen jazz koncerten Bécsben (Buena Vista Social Club-on, Madeleine Peyroux-n és egyszer már Jamie Cullum-on is voltunk), de akkor még nem volt Luca. Tegnap este rájöttünk, hogy gyerekes szülőként sok mindent máshogy értékelünk egy ilyen félnap során, mint annak előtte.

Kezdődik ugye minden az előkészítéssel, és ezalatt nem az internetes jegyvásárlást értem. Kell találni egy "bébiszittert", akire a nap olyan kritikus periódusaiban rá lehet bízni Kishusit, mint 

• a délutáni ébredés, ami cici és szülők nélkül elég kritikus tud lenni,
• az esti vacsoracsata, aminek tárgya, hogy hol (kinek a székében), mit (melegszendvicstől a szőlőn át a nokedliig minden játszhat), mennyit és milyen sorrendben (mert ugye az almalé, bocitej, kolbász nem feltétlenül a gyomor álma) valamint hogyan (majonézt kézzel, vagy tésztát kanállal esetleg uborkát villával) egyen a gyerek, hogy ne legyen éhes később,
• a fürdetés, aminek legkritikusabb pontja, hogy hogyan csábítod be Lucát a fürdőszobába (onnan azért már nyert ügye van az embernek),
• és végül természetesen az altatás.

Ha megvan a célszemély, és vállalja is (ezúton is köszönjük Évananinak a segítséget), akkor sem feltétlenül megy minden úgy, mintha ha nem lenne gyerek. Én már az autópálya kivezető szakaszán sem tudtam függetleníteni a gondolataimat a gyerektől. Ez nem azért van mert tartottam attól, hogy valami nem fog jól menni odahaza, hanem mert egyszerűen mindig az eszemben jár a csajszi. Így aztán kicsit más a koncertre történő ráhangolódás is, mint korábban. Kicsit olyan, mintha Jim Morrison nem nyúlhatott volna mariskához koncert előtt. Más már a koncertteremben való várakozás is. Jamie előtt felkonferáltak valami zarándok nevű angol borzalmat, amivel csak néhány gond volt: 1. hamisan énekeltek 2. rosszul játszottak a hangszereiken 3. nem működött rendesen a technika 4. és mindezek mellett nagyon büszkék voltak a teljesítményükre. Az elkornyikált 5-6 szám felért egy kínszenvedéssel, de kb. fél óra után már-már azt hihettük, hogy a fél 8-ra meghirdetett koncert így 8 magasságában elkezdődik. De nem. 8:15=az előttünk lévő sor kompletten felállt, és kiment a büfébe. 8:27=két portugálul beszélő mókus ült be elénk kezükben összesen 4 korsó sörrel. 8:39=mintha egyre többen lennének, akik türelmetlenek, mert hangos tapsolásba kezd a tömeg. 8:46=végre, "apa kezdődik!". De ekkorra elhatalmasodott rajtam a gondolat, hogy drága anyukámat nemhogy 11-kor, de még éjfélkor sem fogjuk tudni felváltani, és elengedni aludni. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, és baromi jó volt a koncert, de mégis máshogy éltük meg, mint a pár évvel ezelőttit.

Itt található egy kis videó a koncertről. Természetesen nem adja vissza, milyen a srác élőben, de azért érződik, hogy jól érzi magát odafent és a közönsége is odalent.