Eredetileg az lett volna a címe, hogy...

"Ezért kínai minden ötödik ember". De mostanra, mire oda jutottunk, hogy írunk a blogba, ez már csak egy apró szelete a történéseknek. Mindenesetre az alábbiakban egy nem egyszerű 5-6 nap rövid összefoglalóját adjuk, mely egyfelől fény derít az ázsiai népszaporulat okára, igazolja, hogy létezik tejtestvériség, megismertet a magyar egészségügyi rendszer legtaplóbb alkalmazottjával és a leendő szülőknek némi ízelítőt ad a szülés utáni mozgástérről.
Az angyali szemeknél hagytuk abba. Örömmel jelentjük, hogy ezek továbbra is megvannak, bár sokáig nem nagyon láttuk őket, mivel Luca aludt. Azt már a szülést megelőzően is tudtuk, hogy a kisbabák besárgulhatnak, mely aluszékonyságot eredményez, mely ellen rendszeres szoptatással lehet (jó anyagcserével) lehet védekezni. Miután azzal engedtek elminket a kórházból, hogy ez a gyermek nem kórosan sárga (értsd: nem kell spéci fényterápia neki), megnyugodtunk. Itthon azonban rá kellett jönnünk, hogy ez a sárgasák egy ördögi kör: sárga, tehát sokat alszik - sokat alszik és nehéz felébreszteni, mivel sárga. Így azonban, hogyan eteted ahhoz, hogy ne legyen sárga. Ekkor jött papa, aki néha kegyetlennek tűnő módszerekkel próbált lelket csiholni kislányába. Volt, hogy az etetés előtt hatszor átöltöztettük (mert még zavarja a meztelenség, és azt hiszem, a szüleit ismerve jogos a még szócska), egyik oldaláról a másikra forgattuk viharsebességgel, vagy éppen szó szoros értelemben megpróbáltuk felrázni. Egyszóval nemhogy a szoptatás, hanem a felébresztés is nehezen ment már. Teltek a napok, és Luca továbbra is aluszékony volt és egyre jobban hasonlított Jackie Chan kislányára.Így persze már érthető: ha az európai embereket nem segítik a hasonló problémák megoldásában, akkor már világos, miért nő ilyen dinamikusan a kínaiak száma.
Végül az etetés-szoptatás problémakörét kénytelenek voltunk cumisüveg bevonásával megoldani (bármennyire is nem terveztük). Jött a mellszívóbérlés és Avent "egylyukúból" az etetés. Ezzel kezdetben jelentős sikereket értünk el, ugyanis hízni is kezdett és az alvásigénye is csökkent. Persze az elég mókás, hogy a legtöbb szülő azért rimánkodik, hogy üvöltsön és sírjon kevesebbet az a "büdös kölök", mi meg azért, hogy "ugyan már kincsem, sírj egy jót!". Ahogy gyarapodott egyre merészebb célokat tűztünk ki magunk elé: a lehető leghamarabb átállni a cumisüvegről a cicire, mivel az minden szempontból egészségesebb, és a mama lelkénekis nagyon kell. Igen ám, de ha egy gyereknek a X napon keresztül cumisüvegből dőlt a kaja, nem fog rajongani azért, ha hasonló mennyiségért meg kell dolgoznia, hisz okos ám Lucababa. Szóval nehéz átszoktatási folyamat indult.
Sok sikerélményt az első próbálkozások nem jelentettek, de éreztük, hogy nemcsak a gyerek "lustasága" miatt. Persze minden ismerősünk, aki hasonlókon esett át, "bíztatott", hogy ez hetekig is eltarthat. Csakhogy mi szerencsések vagyunk, hisz Lucánk van egy másfél héttel idősebb unokatesója, akinek van egy tündéri anyukája (a húgom) és közös akcióba kezdtünk annak kiderítésére, hogy miért nem szopizik Lúcia úgy, ahogy kéne. Luca rácuppantva Zsófira, Simi rácuppantva Eszterre, majd tudományos vizsgálódás vette kezdetét. Ennek eredményeképpen egyfelől rájöttük a probléma okára, másfelől a vérunokatestvérek egyben tejunokatestvérekké is váltak. Azóta Luca egyre rendesebben eszik a mamiból.
Mint valami délamerikai sorozatban, amikor a hős már minden akadályt elhárított a cél érdekében (ez általában egy mostohatestvér felkutatása, majd egymásba szeretés), újabb akadályokat gördítenek a forgatókönyvírók az útjába. Eszternek szombat délutánra 37,5-ös hőemelkedés lett, mely éjjel 2-kor 39,6-on tetőzött. Nem volt mese, orvosi ügyelet. A kiérkező zöldfülű orvosfiú természetesen nem merte felvállalni a felelősséget, így nem írt fel semmilyen, kismamák által is szedhető lázcsillapítót, nahogy elrontson valamit. Helyette írt egy beutalót az éppen ügyeletes László kórházba, hogy "most azonnal menjünk, mert ezt majd ők tudják intézni!". Vitának helye nincs, mert asszisztensével elviharzottak. Telefon a müller nagyszülőknek, hogy izibe kéne gyerekre vigyázni. 3:20 körül elindulás a kórházba. Betegfelvétel, lázasan vánszorgás a belgyógyászat épületébe, élő ember felkutatása az osztályon, a két zombi nővérkének elmagyarázni siettségünk okát, majd várni a dokinénit. 3 perc után feltűnik a folyosó végén. Aurája már ekkor a "k***a anyánkba" küldött el minket, amely sugárzás, ahogy közeledett, csak erősödött. Mielőtt annyit mondtunk volna, hogy habakukk, kijelentette: "Nem tudok magukkal mit kezdeni!". Ez a nő, akit valószínűleg kirostáltak az Kiválasztott selejtezőjén, csipás szemeivel ránk nézve 20 méterről nyilvánvaló, hogy megállapította, Stellnek közel 40 fokos láza van és otthon vár minket a 11 napos lányunk, akinek két óra múlva szopiznia kéne. Természetesen próbáltam elmagyarázni neki, hogy kik vagyunk és mit akarunk, de én még ilyen bunkót magyar szociofilmekben sem láttam. Harmadik mondata, miután kijelentette, hogy ez nem ambulancia (akkor miért küldött minket ide az éjszakai ügyelet - tehetnénk fel jogosan a kérdést) az volt, hogy itt kell aláírni, hogy elmehessenek. Én ebben a pillanatban majdnem megütöttem, de az tuti 8 napon túl gyógyult volna én meg még azon túl is a Gyorskocsiban. Szóval irány haza. A kocsiban, ahogy az azt megelőző héten minden hajnalban lehetőségünk volt átélni a virradatot.
A történet vége szerencsés, mert háziorvosunk és védőnénink segítségével vasárnap délre levittük Eszter lázát, így a szoptatás is valamivel könnyebben ment már.
Közben arról nem írok, hogy milyen természetes módszer segítségével enyhítettünk Luca szemgyulladásán az orvos által felírt antibiotikumos szemcsepp (sic!) helyett, melyet úgy rendelt el használni a doktornéni, hogy a gyerek szemét nem látta és nagyjából 2231 méterre és úgy 15 háztömbnyire volt tőle (újabb Uri Geller utód - azt hiszem lenne jelentkező a második évadra is).
Mindezen megpróbáltatások sehol sincsenek a szegény Baudelaire árvák megpróbáltatásaihoz képest, úgyhogy nem panaszkodunk, mert a lányuk gyönyörű és egészséges, mi kialvatlanok vagyunk, de boldogok, és különben is, hármas szép az élet.